Szerkesszük együtt! Megérkeztek a Gyűjtemények az Indafotóba

2011.06.09. 10:00 Hargita Nándor 173 komment

 Az Indafotó rég várt, izgalmas funkcióval gazdagodik. Az Indafotósok mostantól egy-egy téma vagy esemény köré szervezett, közösen szerkeszthető albumokat hozhatnak létre. Az új szolgáltatást Gyűjtemények néven találjátok meg az Indafotón.

Miért örülünk a Gyűjteményeknek?

Eddig az Indafotón a fotósok saját profiljuk alatt, saját albumaikba tudták fotóikat feltölteni, így csak a - valljuk be, nem pont erre a feladatra kitalált - címkékkel volt arra lehetőségünk, hogy egyes témákat közös halmazba fogjunk össze. Az Indafotófal, a Penge verdák, és az összes Indafotós pályázat egytől-egyig címke alapon működtek. A megoldás ugyan kényelmes volt, de nem volt mindig mindenki számára egyértelmű.

A Gyűjtemények viszont a közös témák, események köré szerveződő fotós közösségeknek, a fotókat téma szerint böngészni vágyóknak nyújt pompás megoldást, hiszen bárki feltöltheti saját fotóit egy már meglévő gyűjteménybe, sőt akár újat is létrehozhat, ha még más nem tette meg, amihez a többiek további képeket adhatnak. Mindezt egyszerűen, gyorsan, pár kattintással.

Mi az a gyűjtemény?

Ahogy a nevében is benne van, egy olyan album, melybe bárki tölthet fel fotókat, ha úgy gondolja, hogy ott a helyük. A gyűjteményekhez is lehet kommenteket fűzni, kereshetők, és kényelmesen böngészhetők.

Hol jelenik meg a gyűjtemény?

Ha hozzáadott egy képet, nem csak az a kép jelenik meg a gyűjtemény oldalán, hanem a gyűjtemény is megjelenik albumként a kép saját oldalán! Ha találtok egy jó fotót akkor érdemes kinyitni a képoldali gyűjtemények dobozt és végigkattogni, hiszen "többis van ott még ahonnan ez jött."

Miért jó a fotósoknak a gyűjtemény?

Ha fotós vagy, akkor neked a Gyűjtemények egy okos promóciós felület. Eddig ha felöltötted a képeidet, magadnak kellett "elterjesztened" őket, ebben nyújt nagy segítséget, ha hozzáadod a fotóidat a vonatkozó gyűjteményekhez. Egy gyűjtemény nem más mint az adott téma esszenciáját tartalmazó, folyamatosan bővülő fotósorozat, amit sokan látogatnak, így megéri minden feltöltött fotódat elhelyezni egy kapcsolódó gyűjteménybe. Ha nincs még olyan, akkor pedig létre kell hozni :)

Miért jó a fotókat böngészőknek a gyűjtemény?

Az okok hasonlóak, egy-egy gyűjteményben a témát kedvelő megtalálja - akár a teljesség igényével - a fotókat amiket keres.

Teret adunk a beszélgetésnek

Amelyikőtök részt vett valaha a pengeverdásokhoz vagy a vasútbuzikhoz hasonló közösség életében, az ismerheti az érzést, hogy milyen jó, ha van egy központi felület, ahol lehet beszélgetni. Az Indafotón eddig csak az egyes fotók alatt volt kommentelési lehetőség - amit már egy ideje emailben is lehet követni - de emiatt nagyon széttöredezett a beszélgetés, így központi felületet alakítottunk ki. Minden gyűjteményhez jár kommentezási lehetőség

 

A bejegyzés trackback címe:

https://indafoto.blog.hu/api/trackback/id/tr652968051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I/I4R[ł 2011.06.09. 11:39:14

Én igen, csak még ki kell tapasztalni a használatát. :)

WadWanda 2011.06.09. 11:40:53

Szuper!! Már ki is próbáltam, csináltam én is hozzá gyűjteményt:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.09. 11:44:09

Nándi: a Budapest gyűjteményben most kb. minden Budapest taggel ellátott fotó bent van.
Lehet létrehozni saját Budapest gyűjteményt is?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.09. 11:53:04

Ja megvan. Még egy dolog: hogy lehet más fotókat meghívni egy gyűjteménybe? Egyelőre kommentben? Kéne egy olyan gomb, hogy 'meghívom egy gyűjteménybe' és ott kiválasztani egy gyűjteményt, ahol szívesen látnánk a fotót.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.09. 11:54:59

@Réka ‎: az egy későbbi frissítésben lesz csak, egyelőre nincs invite.

budapest: igen, benne van minden, egész nyugodtan csinálj saját budapest gyűjteményt, pont ez a cél!

@KGyST: ugyan, tőled várom az első repülős gyűjteményeket :)

zati75 2011.06.09. 12:05:03

Nekem tetszik :) Csináltam is egy fekete-fehér gyűjteményt...

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.09. 12:11:22

@zati75: bele is raktam gyorsan egy régi kedvencemet

zati75 2011.06.09. 12:13:01

@darthwalk: Na igen, az a kép nekem is kedvencem, már régen is tetszett :)

WadWanda 2011.06.09. 12:40:47

@zati75: Én is tettem bele egyet!:)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.09. 13:28:50

Én is! Díjazom az ötletet.
Viszont két észrevételem van.
Azt meg lehetne oldani, hogy bejelentkezve a saját oldalamról el tudjam érni a "hozzáadás gyűjteményekhez" "gyűjtemények böngészése" funkciót.
A másik: megkönnyítené a gyűjtemények keresését, ha abc sorrendbe rendezve jelenne meg a lista. Most össze-vissza vannak a nevek, nehéz kideríteni, hogy valaki már létrehozot.-e gyűjteményt egy adott kategóriában.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.09. 13:41:10

@vlm_: a saját gyűjteményeidet eléred már most is a saját belépett oldaladról és ott kiválasztva a gyűjteményt, hozzá is tudsz adni.

a gyűjtemények keresése még várat magára, de nem sokára kijön az is.

tervezünk egy okosabb böngészés gombot felülre ami megkönnyíti a gyűjtemények elérését.

zati75 2011.06.09. 13:42:29

@WadWanda: Láttam ;)

@darthwalk: Nándi, lenne egy olyan kérdésem, hogy egy gyűjtemény létrehozójának van joga "moderálni"? Tehát ha nem a szándékainak megfelelő kép kerül be, akkor törölheti, vagy tehet valamit?

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.09. 13:46:36

@zati75: abszolút, ha a saját gyűjteményed képeit böngészed, akkor a képek fölé viszed az egeret és megjelenik két kontroll, az egyik a nyitóképnek beállítás (pipa) a másik a törlés (kis kereszt)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.09. 14:05:46

@darthwalk: Köszönöm.
Még egy kérdés. Láma vagyok, ezért elnézést, ha olyat kérdezek, ami le lett írva. Ha létrehozok egy gyűjteményt és olyan kép kerül fel, ami nem illik oda, azt törölhetem?
Én létrehoztam egy "Hangulatos templomok" gyűjteményt, ami először szerepelt a többi között, most meg már nem. Ez mitől függ.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.09. 14:07:26

Az első kérdésre megtaláltam a választ, bocsi, tényleg láma vagyok :)

WadWanda 2011.06.09. 14:16:48

@zati75: Ki akarsz moderálni?:)) Segítség!!!!!

zati75 2011.06.09. 14:18:38

@WadWanda: Nem dehogy :) Ne aggódj :)

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.09. 14:22:24

@vlm_: még reszelünk azon a listázáson, most már a képek hozzáadásának dátuma szerint listázódik időrendben csökkenő módon. ha most hozzáadsz egy képet a Hangulatos templomokhoz akkor előre kell kerülnie. Vagy egyáltalán nincs meg?

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.09. 14:28:34

@vlm_: hiba a szoftverben. kijavult! btw, nem akarsz csinálni egy láma/alpakka gyűjteményt? azok olyan viccesek :))

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.09. 14:33:15

@darthwalk:
Mi az a btw?
Mi az a láma? :))

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.09. 14:40:33

@vlm_: kezdünk eltérni a tárgytól :D btw=by the way

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.09. 14:42:20

@darthwalk: Jelentem létrehoztam a "Láma vagy?" gyűjteményemet. :))) Fotó majd este...

WadWanda 2011.06.09. 14:48:49

@vlm_: Kérsz egy lámát, kölcsönbe?:)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.09. 15:00:49

Kölcsönbe nem, csak örökbe. De ha feltöltesz magadról egy lámát, akkor eltekintek :DD

WadWanda 2011.06.09. 15:12:12

@vlm_: Én nem vagyok láma....magamról nem tudok, de vannak Rólad fotóim:D:D:D

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.09. 15:15:09

Azokat csak én tölthetem fel :)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.09. 15:29:21

@darthwalk: Még egy apróság. Nézegettem a gyűjtemények listáját, és szerintem jó lenne a kis bélyegkép és cím mellett az létrehozót is feltüntetni a nicknevén.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.09. 15:32:08

@vlm_: a létrehozót ott nem fogjuk kommunikálni szerintem, de a gyűjteményben belül lehet, sőt ki is kéne írni, vagy jelezni minden egyes megjelenésénél hogy ő az admin.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.09. 15:37:27

Én a sajátomnál a szöveges részbe betettem átmenetileg, csak hogy ne legyenek meglepetések.

Mikrobi89 2011.06.09. 15:44:04

Nagyon jó ötlet volt ez a gyűjtemény funkció az indafotón :)
Létrehoztam 2 makró csoportot máris (növény,állat) tényleg jó lenne ha a csoport/gyűjtemény létrehozója tudna moderálni, ha tesznek bele nem odaillő fotót akkor azt lehessen onnan törölni.

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.09. 15:46:04

Nagyon jó kis fejlesztés, tetszik!
Mikor lesz drag'n'drop album rendezés? Tudom, lehet dátum szerint..., de már unom :)

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.09. 15:48:53

@Mikrobi89: de hát lehet moderálni, a létrehozója minden képet ki tud moderálni ha a gyűjtemény böngészésekor a kép fölé halad az egerével, megjelenik két kontroll, az egyik a nyitókép, a másik atörlés :)

Mikrobi89 2011.06.09. 16:00:44

@darthwalk: Ohh :D akkor nem szóltam, köszönöm a tájékoztatást :)

híd 2011.06.09. 17:48:18

ez a magyarított/butított változata a flickr - groups-oknak...

híd 2011.06.09. 17:49:33

helyesebben talán groups-nak.

Evaneni 2011.06.09. 18:00:38

Jo lenne az abc sorrendet megoldani.

hombre. 2011.06.09. 18:03:35

Most az adatlap helyett a gyüjtemények kerültek a fejléc alá. Én hiányolom az adatlapot mert azon keresztül szoktam kommunikálni a fotóstársaimmal !
Ezt a gyüjtemény funkciót még nrm próbáltam.Ilyen vénembereknek minden ujdonság csak fejfájást okoz :)

hombre. 2011.06.09. 18:11:54

Bocsi . Második nekifutásra látom bejött az adatlap is !

WadWanda 2011.06.09. 19:49:55

Nekem még a nap végén is nagyon tetszik ez az újítás, de az jó lenne, ha figyelnének kicsit a gyűjtemény indítók...kb most van a 4. kutyás gyűjtemény....stb:)

KrE · http://felvilagosultalkoholizmus.blog.hu 2011.06.09. 20:54:29

az megoldható lenne, hogy ne csak 9 képet lehessen egyszerre egy Gyűjteményhez adni?
nekem 78 albumom van és átlagnak megszavazhatunk 50 képet albumonként. a nyaram rámenne csak a saját képeim kiválogatásra a jelenlegi rendszerrel.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.09. 21:00:35

@KrE: később, ha a képrendezőből is lehet majd hozzáadni a sajátodba, akkor megoldható lesz, de a gyűjtemény oldalán azért van ez a korlátozás, hogy - a gyűjtemény beállításaitól függetlenül - ne lehessen egyszerre rengeteg ugyanolyan/rossz/káros/stb képet hozzáadni egy gyűjteményhez.

úgy ítéltük meg, hogy így jobb minőségűek lesznek az általatok szerkesztett gyűjtemények.

(azért írom hogy az általatok szerkesztettek, mert mi ugye indulásnak létrehoztunk néhány népszerű címkéből gyűjteményt amikben ömlesztve vannak a fotók, de már most több gyűjtemény van a rendszerben mint amit mi megcsináltunk :)

KrE · http://felvilagosultalkoholizmus.blog.hu 2011.06.09. 21:11:02

akkor várok még a gyűjteményem megtöltésével, mert így nagyon döcögős lenne. lesz róla hír, ha már a képrendezőből is lehet hozzáadni, vagy csak legyek résen és próbálgassam?

Nicker 2011.06.09. 21:24:24

Hahó!

Örülök, hogy átvettétek (végre?) a flickr group-jait, már hiányoltam, jó dolog ez.

Kérdés: már most látom, hogy négy gyűjteményben vannak benne a képeim, gondolom a címkék alapján beraktátok. Ez királyság, de nem lehetne valahogy azt látnom, hogy melyik képeim vannak gyűjteményekben? Mert most nem tudom megállapítani, melyik lett hozzáadva és melyik nem.

Nicker 2011.06.09. 21:26:42

...illetve gyűjteményen belül nem tudok keresni, tehát még nehezebb megtalálni a sajátjaimat a 78ezer budapesti között.
Egyébként jó ez a hozzáadási limit, mert így nem dőlnek a képek, és könnyebb követni az újakat.
Flickres tapasztalat alapján még így sem javaslom egyébként a felhasználóknak, hogy túl sok képet lehessen hozzáadni naponta, mert már így is néha nehéz lesz követni a frissüléseket.

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2011.06.10. 00:42:17

Gyűjteni mindig jó dolog! ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.06.10. 02:33:02

Jó reggelt.Kicsit én is belepofa.Szerintem is marha fontos lenne a gyüjtemények ábécésorrendbe szervezése.Ugyanis most még csak 7 oldalnyi a pakkok találati listája, de ha lesz 77 esetleg 777 oldal, azt senki se fogja átgörgetni, hogy van e már "Kutyák" nevű képcsoport.Hanem létrehoz egyet, és akkor ott vagyunk ahol a part szakad, mert lesz 543 ilyen nevű gyűjtés.

És azt hogy a létrehozó legyen csak a kizárólagos admin, azt se tartom jó 5letnek.Sokszor voltak veszekedések, viták a közelmúltban, pl. hogy mi számít jó képnek, témába vágüónak; és ezekből is simán kialakulhatnak mindenféle bosszú-és-csakazértis ellenyüjtemények (kivágtad a képemet?csinálok másik gyüjteményt, ahol én vagyok az admin és én vágom ki a te képedet...), amiikkel megint a többszöröződéshez jutunk csak el. Szóval lesz ezen még reszelni való, de örülök, hogy van valami fejlődés.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.06.10. 02:38:40

Illetve, ha egy adminja van csak minden gyűjteménynek, akkor annak az egy embernek folyton figyelemmel kell kísérnie az általa felügyelt képcsoportot.Ami ha nagyon mexalad valamiért (pl a "penge_verdák" és az "urbanista" eléggé tud néha pörögni, de biztos sok ilyen van még), akkor rengeteg időbe is kerülhet ez a tevékenysége.Mármint a moderálás.Jobban örülnék valami központi megoldásnak, vagy ne legyen moderátor.

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.10. 02:45:46

@darthwalk: talán most meglátsz.

Nagyon jó kis fejlesztés, tetszik!
Mikor lesz drag'n'drop album rendezés? Tudom, lehet dátum szerint..., de már unom :)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.10. 06:22:17

@Mikrobi89: Robi látom te is láma vagy. Várlak egy képpel itt: indafoto.hu/gyujtemenyek/lama_vagy

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.10. 06:26:15

@KrE: Pont ez a limit lényege. Hogy ne ömlesztve tegyél képet valakinek a gyűjteményébe, hanem válogatva. Nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.10. 06:34:50

@geegee: Szerintem jó az, ha a létrehozó a moderátor. Ha bárki bármilyen képet hozzáadhat egy gyűjteményhez, akkor az egésznek semmi értelme. Ha valakinek kevesebb az ideje a moderációra, akkor korlátozni kell a hozzáadások számát, és már sokkal kevesebb gondot okoz a moderálás. Tekintsd úgy, hogy egy általad meghatározott kritériumrendszer szerint várod mások képeit. A sértődést pedig be kell vállalni, ez már legyen az illető baja. Én ma két képet moderáltam ki.
Az Indának is pont az volt a legnagyobb baja, hogy a versenyeken és a játékoknál nem működött a moderálás.

WadWanda 2011.06.10. 10:06:38

Tesztelgetem az új lehetőséget (gyűjtemények) találtam valamit ami pl zavar.
Az idő: Jobb lenne ha dátumra számolná az egy napot és nem 24 órára....most várnom kell délutánig, addig nem tudok hozzáadni a gyűjteményekhez. Szerintem a dátumos az egyszerűbb!

torobala · http://vanguard-photo.hu/ 2011.06.10. 10:07:44

Szerintem jó ötlet.
Bár 1-2 közkedvelt témánál elveszti az értelmét szerintem. Pl. ha jól látom, belekerült(ek) képe(i)m a naplemente gyűjteménybe (gondolom címke alapján kiválogattátok, melyikbe, mi illik - hiszen én még nem adtam semmihez semmit), de már megkeresni nem volt türelmem, mert rengeteg kép van benne.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.10. 10:11:49

@KrE: semmiképp ne várj rá, kezdj el most építkezni, az még messze van.

most az indulás után már látszanak az igények, ez alapján fogunk továbblépni.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.10. 10:12:33

@Nicker: ez is meg lesz oldva hamarosan (jóval előbb mint a képrendezős hozzáadás)

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.10. 10:13:43

@geegee: a többadminos szisztémát is átgondoltuk, de most az nem fért bele (pedig a nagy testvér megoldása nagyon szép a user/admin kezelésre)

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.10. 10:25:51

@PapírKutya: eddig is láttalak fátter és erre msot nem tudok válaszolni.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.10. 10:27:48

@torobala: bizony, címke alapon kezdtük, szelektálás nélkül, hogy legyen induló tartalom.

csináljatok olyan gyűjteményt, ami szűkebb mint az általános naplementés (pl naplemente a dunakanyarban, a himaláján, stb) és abba csak az kerül majd bele.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.10. 10:28:19

@WadWanda: igen, ezt is mérlegeljük még, hogy változtassunk-e rajta.

torobala · http://vanguard-photo.hu/ 2011.06.10. 10:29:40

ok. :)
van lehetőség kivenni képet egy (nem saját) gyűjteményből?

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.10. 10:34:24

@darthwalk: jó jó jó :) Nem lázadok, csak 2007-óta várom már ezt a fejlesztést :)

A gyűjtemény rendezés kicsit hasonlít az albumok kezelésére, pont a témába csapódna.

- Tegnap találtam két HDR gyűjteményt, de választani nem bírtam. (a gyűjtemény nevének létrehozásakor, nem lehetne láttatni a már meglévőket?)

- A gyűjteményhez is lesz beágyazás?

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.10. 10:35:27

@torobala: erre már én is gondoltam. Van amelyik tetszik, van amelyik nem.

torobala · http://vanguard-photo.hu/ 2011.06.10. 10:37:21

@PapírKutya: Én saját képet szeretnék "visszavonni". Nem másokét törölni. :) Az azért már kicsit sok lenne.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.10. 10:40:12

@torobala: nemsokára lesz az is, az első körből kimaradt, de nagyon kell.

@PapírKutya: ha nem tudsz választani, tedd bele mindkettőbe :)

gyűjteményhez is VAN beágyazás, nézd csak meg közelebbről.

Moszi0725 · http://ertelmesen.blog.hu 2011.06.10. 10:43:59

Nekem az a problémám, mi lesz ha lesz gombák, gomba, gombamánia, gombás képek, stb nevű gyűjtemény és elvszik az egész értelme?

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.10. 10:47:55

@Moszi0725: szerintem meglesz az evolúciója hogy melyik gombás gyűjtemény(ek) maradnak fent, emiatt nem aggódnék.

ezért érdemes kevésbé általános témákkal gyűjteményt indítani, így könnyebb lefedni a világot, apró , fogyaasztható lépésekben

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.10. 15:18:50

@torobala: én is arra gondoltam, amire te. Nem minden gyűjteményben akarok..., mások képe nem zavar.

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.10. 15:20:40

@darthwalk: @Moszi0725: pont ezért kérdeztem én is. Nagyon morzsolódik a gyűjtés.

Evaneni 2011.06.10. 17:20:40

Ha kitorlom a cimket, akkor a kepem kikerul abbol a gyujtemenybol?

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.10. 17:21:28

Kíváncsi lennék a véleményekre.
Én ma kimoderáltam néhány fotót a saját gyűjteményeimből, mert nagyon nem feleltek meg a feltételeknek. Tettem ezt úgy, hogy a gyűjtemény hozzászólásában jeleztem a dolgot és leírtam az okokat. Gondolom nagy hibát nem vétek ezzel, remélem nem lesz nagy sértődés a végén.

Evaneni 2011.06.10. 18:26:15

Abc sorrend vagy kerese's nagyon kellene.

Evaneni 2011.06.10. 18:29:57

@vlm_: ugy ertettem a fenti hsz-ekbol, hogy az adminnak joga van torolni kepeket. Szemelyes velemeny: nagyon jo, hogy megindokoltad. Es persze, hogy lesznek belole sertodesek.:)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.10. 18:55:25

Igen, úgy értettem, hogy végre ki lehet kukázni azokat a képeket, melyek nem felelnek meg a gyűjtemény leírásában foglaltaknak.
Korábban a vitákban is megfogalmazódott az igény a kritikára. Ezért gondoltam, ha egy kép nem felel meg az általam szabott kritériumoknak, akkor legalább leírom, hogy mi volt a gondom vele.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.06.10. 20:31:19

@vlm_: Oké, értem, amit mondasz, de akkor meg lesz 128 egyforma gyüjtemény, külön-külön adminokkal.És egy új, kezdő ember akkor melyikhez adja hozzá az ő képét?.Azért ez se jó...

@darthwalk: oké, majd szép lassan fejlődik ez...

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.11. 01:44:07

@vlm_:

"Szerintem jó az, ha a létrehozó a moderátor."

Akkor jó igazán, ha tud is moderátorként működni. S nem hatalmi mámorban elvakult egoista barom. Vagy mindent megmagyarázó, felelősséget nagy ívben kerülő "egyéniség".

"Kíváncsi lennék a véleményekre.
Én ma kimoderáltam néhány fotót a saját gyűjteményeimből.... Gondolom nagy hibát nem vétek ezzel, remélem nem lesz nagy sértődés a végén."

Itt lenne az ideje az indafotós társaság azon tagjainak elgondolkodni - akik eldöntötték, hogy tökéleteset alkotnak -, hogy mire is a nagy sértődés, ha egy egy fotója negatív kritikát kap. Esetleg sértődésre pazarolt energiát "lózungok"olvasására kéne fordítani.. :)
Valamint amit már ezerszer leírtam: a blogon alapfokú fényképezési ismeretekről, képszerkesztésről, utómunkáról kellene első sorban bejegyzést megjelentetni. Nem pedig innen-onnan összevagdosott cikkekből - gyakorlott fotósokat is próbára tevő - éjszakai kattintgatásokról. Miért is? Esetleg pár olyan paraméter leírásra kerülne, amit javasolt minden ámátőr fotósnak észben tartania. Talán könnyebben lehet(ne) a sértődéseket is alacsony szinten tartani.

@darthwalk:

A többadminos rendszert a csoporton belüli aktív felhasználóknak kellene megoldaniuk önállóan. Chateken így működik chatszobákon belül. Így csapatmunkában el lehet osztani a feladatokat. Ehhez csapatmunka fogalmával is tisztában kell lenni.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.11. 06:47:35

@geegee: Szerintem olyan gyűjteményre nincs szükség (ergo értelmetlen), amibe a témához tartozóan bárki bármit betehet. Arra ott van a címkék szűrése. Ha úgy vesszük, a címkés szűrés is egy gyűjtemény.
"És egy új, kezdő ember akkor melyikhez adja hozzá az ő képét?"
Nézzen bele a gyűjteményekbe és amelyikhez leginkább megfelelőnek tartja a képeit, ahhoz adja hozzá. Az idő úgyis megoldja a felesleges gyűjtemények problémáját. A Flickr-en ez évek óta jól működik. Ott is 200 group jön elő egy-egy témára, mégsem okoz problémát a dolog.
A másik pedig, hogy ha az admin felelősséggel teszi a dolgát és töröl egy képet, az nagy valószínűséggel azt jelenti, mégsem olyan jó az a kép, mint ahogy azt a készítője gondolta.
Az admin is egy szakma, azt is tanulni kell. Lesz, aki jól végzi majd a dolgát és lesz aki nem.
Én is most tanulom, ezért gondoltam, hogy leírom mi a gondom a törölt képpel, így legalább megérti a fotós, mi nem tetszik nekem.
Talán ebből is lehet tanulni.

@Mityu:
"a blogon alapfokú fényképezési ismeretekről, képszerkesztésről, utómunkáról kellene első sorban bejegyzést megjelentetni"
Szerintem a téma elég érzékeny. Ehhez szakíró kellene, hogy ne lehessen minden mondatába belekötni. Én is a könnyebb utat választottam a saját blogomon. Nem azt írom le, mit hogyan kell, hanem azt, hogy adott esetben én mit hogyan csinálok. Tehát a saját tapasztalataimat. Hiába vagyok tisztában az alapfogalmakkal,képszerkesztéssel, utómunkával, nem mernék cikket írni róla. Aki pedig még ennél is kevesebbet tud, az inkább ne írjon ilyet.

Tacsi világa 2011.06.11. 07:54:47

Azt gondoltam, hogy vágom a Gyűjtemény témát, de rájöttem, hogy fogalmam sincs az egészről. Még csak most ismerkedek a témával és már látom, hogy 16 albumban máris szerepelnek a képeim.

1. Hogy kerültek be a gyűjtemélyekbe?
2. Hogy nézhetem meg, hogy mely fotókról van szó?

Nézem-nézem, néhány gyűjtemény tízezrével tartalmazza a képeket.
Hogy lehet ez?

Mindig is tudtam, hogy én is Láma vagyok, bár képem egyelőre nincs vlm gyűjteményében.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.11. 08:43:46

Ne bánkódj én vagyok a fő láma.
Hogy legyen némi alap, a szerkesztők készítettek néhány "alap" gyűjteményt. Ebbe beletettek minden olyan képet, amelynek a címkéje egyezett a témával. Mondhatnánk úgy is, hogy címke alapján készült automatikus gyűjtemény. Ez arra volt jó, hogy lásd a dolog lényegét. Láttam olyan gyűjteményt, amibe "ferdének titulált" képeket vár az admin. Most így az elején biztosan káosz lesz, de idővel rostálódni fog a sok hasonló témájú gyűjtemény. Egyszerűen csak hagyni kell, hogy kiforrja magát.
Képed pedig lehetne, mindenkinek van lámás pillanata és arca. Humornak kell felfogni az egészet és jót kell nevetni rajta. (pont azért lehet csak saját képet feltölteni, hogy ne legyen sértődés). Rólam is írnak mindent a lámás képeim alatt, de (talán) van annyi humorérzékem és önkritikám, hogy nem sértődök meg rajtuk. Inkább egy jót szórakozok.

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.11. 12:14:52

@vlm_:

"Szerintem a téma elég érzékeny. Ehhez szakíró kellene, hogy ne lehessen minden mondatába belekötni."

Itt minden egyes téma "érzékeny". A sértődés pedig abból adódik, hogy törölni merészeled a kritikán aluli képet, de a készítőnek hiába írod le magyarázatként, hogy miért tetted. Ugyan is halvány lila fingja sincs azokról a fogalmakról, amit leírsz a képével kapcsolatban (képzaj, aranymetszés, színkezelés, monitor karibrálás, mélységélesség, stb.). S úgy veszi, mintha indokot keresnél arra, hogy törölni lehessen a művét. Esetleg jön a másik műmájer és rásegít, hogy bebizonyítsák együtt, hogy te önjelölt profi fotósnak tartod magad és irigykedsz rá. S a kör be is zárult. Most mondd azt, hogy ez nem így működik... :)))
Eddigi beszélgetések során is kiderült nem kevesen vannak a feltöltők között, akik bevallásuk szerint is csak pislognak egy-egy fogalom láttán. :)

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.11. 12:23:43

Ezt a "Gyűjtemények - szerkesszük együtt!" felugró ablakot nem lehetne úgy megoldani, hogy ne minden egyes képnél jelenjen meg? :)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.11. 13:55:29

@Mityu: Hát igen. Rengeteg szakkönyv létezik a témában, magyarul is.
Mikor még nem volt net, én is könyvekből szedtem össze a tudásomat. Igaz, általános iskolában fotószakkörbe jártam négy évig, tehát az alapok onnan megvoltak. De ez most is megoldható. A könyvesboltokban hatalmas választék van a témában, igaz elég drágán. Viszont szerintem a könyvekben lévő tartalom hitelesebb íróktól származik, mint netes.
Lényeg a lényeg, a tudás nem jön magától, azt meg kell szerezni. Márpedig az alapoktól kezdve. Nagyon kényelmes, ha nem kell utánanéznem semminek, csak jön az üzenet, hogy valaki leírta mit hogyan csináljak. De ennél sokkal mélyebben kell ismerni a fotózást, különben az lesz a vége, hogy az elolvasott cikk minden második szavára vissza kell kérdeznem, hogy az mit jelent.
Nagyon sokáig vettem a Digitális Fotó c. újságot. A szakcikkeket érthetően, jól illusztrálva írják le. Létezik a lap webes előfizetős változata, érdemes megfontolni az előfizetést és a korábbi írásokat végigolvasni.
Itt megint lehet mondani, hogy az is sokba kerül. Ja, akkor nem kell fotózni, vagy az illető ne akarjon többet tudni. Mindennek ára van.

lordblog 2011.06.11. 19:06:19

Sziasztok! Mityu szövegét olvasva nem tudom megállni, hogy ne szóljak hozzá! Tagja voltam a DunapART társulásnak ahova "célzottan" csak művészi értékű képeket kértek feltenni. Már van az Indán ötezer körüli számban fotóm és az egyik barátom javasolta, hogy ő úgy látja "megérdemelném" az ottani megmérettetést. Regisztráltam, beküldtem és nyilatkozott is mindíg ugyanaz a két-három "törzstag",-aminek törlés lett a vége. Mellesleg hiába volt mellette jópár pozitív vélemény,- de ha az a kettő "talált" benne kivetni valót, törölték a képet. Végül nem láttam értelmét a szivatásnak! Üdv.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.11. 19:26:04

Lehet, hogy hibás döntés volt létrehoznom gyűjteményeket. Ha van egy minimális elvárás tartalmi és technikai részről, akkor az egész napom törléssel, és magyarázkodással telik.
Na, még átgondolom. Lehet, hogy nem elég érett a társadalom az ilyesmire.

Putto · http://www.dynamicart.hu 2011.06.11. 21:40:18

@vlm_: üdv,.. hasonló élményekkel tarkítva élem meg én is, viszont én nem magyarázkodok...
jelenleg az absztrakt gyűjteményben kell oda írnom, hogy fotót várunk a gyűjteménybe nem PS rajzokat...
Sajnos az a baj, hogy az emberek rosszul élik meg a "nem oda illő" fotó törlését.. nehéz dolog ez, de muszáj moderálni, különben a gyűjtemény fog szét zilálódni.
Egyébként pár kevésbé ismert fotós oldalon, olyan kritikákat kap az ember a fotóira, hogy csak na.
Sajnos szeretnek az emberek durculni, ha az ő valamijük nem felel meg az elvárásoknak...
Nem szaporítom a szót, megyek és törlök párat...
Remélem azért nem szeged kedved! ;)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.11. 21:45:21

@Putto: Még átgondolom megtartom-e a gyűjteményeimet. Borzasztó sok energiát emészt fel a törlés magyarázata. Sokkal jobb képekre számítottam. Alszom rá.

Putto · http://www.dynamicart.hu 2011.06.11. 21:56:12

@vlm_: ezért próbáltam pár gyűjteménynek olyan nevet/leírást adni ami már eleve szűri a bekerülendő fotókat, mint pl. a Magányos fák klubja (indafoto.hu/gyujtemenyek/maganyos_fak_klubja) azt hiszem nem kellett törölnöm onnan, csak gyönyörködni..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.06.12. 00:57:10

@vlm_: Oké, nekem spec a flickrrel nincs semmilyen tapasztalatom, ha azt mondod, hogy ott működik, akkor elhiszem.Lehet, valóban csak rá kell bízni mindent az időre, tapasztalatokra.Vagy ha nagyon káosz lesz, akkor majd a szerkesztők valamit kitalálnak.Vagy nem.Ámen. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.06.12. 01:00:45

@vlm_: Na, hát ezt mondtam én is kicsit korábban.Ha komolyan veszed a dolgot, akkor akár q sok időt is eltölthetsz vele.Ha meg nem komoly a szándék, akkor meg ugye minek az egész...De nem trollkodok tovább, csak figyelek a háttérből, hogy mi lesz a dologból...

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.12. 04:23:35

@darthwalk: olyantot lehetne é, hogy az általam kedvelt gyűjteményeket, egy amolyan "ajánló box"-ban reklámozzam?

- barát az admin, jó a gyűjteménye, terjeszteném
- 2-3 fix, a többi random, (mint a fészbúknál)
- egymáson "segítünk", rend lenne (ismernéd a gyűjtemények listáját, hiszen többször és több helyen látod)

kreashot 2011.06.12. 09:58:10

Nekem egyelőre nagyon tetszik ez a gyűjteményesdi és kérdéseim is vannak :-)
Azt nem lehetne valahogy jelölni egy adott képemnél, hogy egy gyűjteményből kimoderálták? Csak azért, hogy ne tolakodjak vissza abba a gyűjteménybe. Még nem fordult elő, de hátha...
A kimoderáláshoz nem lehetne egy "nem felel meg a gyűjtemény céljának" jelölés? Így elkerülhető lenne a folyamatos magyarázás... Ha pedig a kimoderálás részleteire kíváncsi a kimoderált kép tulajdonosa, akkor más úton érdeklődhet az adminnál.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.12. 16:09:46

@kreashot: "Még nem fordult elő, de hátha... "
gyere hozzám, hírhedt vagyok a témában

Putto: Én olyan nevet adtam a gyűjteménynek, hogy azzal érzékeltessem a tartalmat: "Szabadság híd - amikor a legszebb" és "Templomok - varázslatos fotók" de szerintem el sem olvassák. :(

Putto · http://www.dynamicart.hu 2011.06.12. 20:49:39

Vlm: igen, már olvastam a blogodon... :(;(
én is most fogom újra fogalmazni a várak, kastélyok leírását, címét... én annyira naív vagyok, hogy fel sem merült bennem, hogy olyan fotókat adnak hozzá,...- khm - amilyeneket hozzáadnak... érted...

Egyébként a gyűjteményeken belül lehet, hogy érdemes lesz egy sorrendezési lehetőséget bevezetni/fejleszteni a képekre, feltöltési idő, kedvencelés alapon...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.12. 21:11:27

@vlm_: de eddig nem nagyon láttam a gyűjteményeid megjegyzései között felháborodott megnyilvánulásokat, ez már fél siker, nem? :)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.13. 07:01:45

@Réka ‎: Igen. Bár az is lehet, hogy még nem tudnak róla. Valószínűleg azt viselem rosszul, hogy vannak akik válogatás nélkül szórják szét a képeiket.

Viszont valami még feltűnt. A gyűjteményekben alig vannak hozzászólások. Senki nem kommunikál senkivel, nem csevegnek a témáról, a képekről, pedig talán jó lenne.

Nándinak egy javaslat.
Nagyon nagyon kellene, hogy a gyűjteményeket abc-be is lehessen rendezni (bár ehhez szükséges, hogy címadásnál a főtéma legyen az első szó), valamint talán szerencsés lenne a példának elkészített, címke alapú gyűjteményeket külön csoportba tenni, vagy megszüntetni. Bemutatónak jó, de nagyon útban vannak.

kreashot 2011.06.13. 08:17:20

@vlm_: Köszi! Most már csak azt nem tudom, hogy humorizálsz, vagy láttad a képeimet és ilyen lesújtó a véleményed róluk? :-) Igyekvő amatőrként nem csodálkoznék az utóbbin, de az előbbire tippelek. :-) Még gyűjtöm a bátorságot, hogy szigorú szemeid elé tárjam egy Szabadság hidas képemet :-)

Egyébként pont a Te eseted indított a kérdés megírására... Mert tényleg minek "tolakodjon" oda az ember ugyanazzal a képpel, amit már egyszer kimoderáltak az adott gyűjteményből? Most még megjegyezhető, de néhány hét múlva ki fog emlékezni arra, hogy honnan "szórták ki"? Ezt most mindenféle felhang nélkül, szimpla kérdésként írom.

Szerintem egyébként minden gyűjtemény-adminnak joga van olyan szempontokat figyelembe venni a gyűjteményében, amilyeneket ő jónak tart.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.13. 09:56:24

@kreashot: Poén volt. :)
"nem felel meg a gyűjtemény céljának gomb"
ez tetszik nekem is!
Szerintem azért senkinek nem lenne szabad megsértődni, hogy a képe egy bizonyos feltételsornak nem felel meg. Ha törlök egy képet, azt nem feltétlen azt jelenti, hogy az szar. Az egyik hozzászóló írta: "előbb-utóbb kinövi magát a dolog és sikk lesz ha nem dobnak ki egy-egy nevesebb gyűjteményből"

Tacsi világa 2011.06.13. 10:11:26

Ha értelmes magyarázatot kap az ember, hogy miért nem felel meg, az elfogadható és tudomásul vehető.

Éppen ma reggel próbaként elkezdtem egy gyűjteményt: Elfuserált képek. Kíváncsi vagyok, hányan raknak fel oda képeket, mert valljuk be legalább önmagunknak, hogy a saját mércénk szerint sem felel meg minden kép. Másnak a mércéjéről nem is beszélek, mert az egy külön dolog.

Tacsi világa 2011.06.13. 10:13:42

A gyűjtemények megjegyzéseinél kifejezetten tetszik az, hogy nem a képek alatt jelenik meg a hozzászólás, kritika ne adj Isten dicséret.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.13. 11:04:36

@vlm_: az önkorlátozás mindenkinek saját 'szuvenír' joga, hogy egy halhatatlant idézzek. Az viszont meg az admin szíve joga, hogy ennek gátat szabjon :)
@tacsifoto: érdekes felvetés ez az elfuserált képek kategória. Ki szeretne elfuserált képet készíteni, mi több, publikálni?
Szerintem mindenki elkészültnek érzi azt, amit közzétesz, az meg más kérdés, hogy kinél hol kezdődik az 'elkészült' fogalma.
Én pl. sajnálnám az expot egy elfuserált képre, illetve ha már megláttam egy témát, akkor bosszantana, ha nem lőném meg úgy, hogy elégedett legyek az eredménnyel.
A rosszul sikerült képeim többnyire abból adódnak, hogy az adott helyzetben begörcsölök, nem jön a téma és olyankor elkezdem lőni a szokásos turista kliséket - pl mindig, amikor Amerikában járok, akkor valahogy berezelek, merthogy mekkora dolog már, itt vagyok Amerikában, na most kéne korszakalkotót vagy legalábbis év fotóját készíteni... kb minden évben kimegyek, de egy értékelhető fotóm sincs onnan :D

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.13. 11:28:51

@Réka ‎: Lehet, hogy kellene egy olyan gyűjtemény, amibe azok a képek kerülnek automatikusan, amelyek ki lettek moderálva egy adott helyről. Vagy a gyűjtemények listájában a cím alatt nem csak a tagok, vagy a képek száma lenne, hanem a kimoderált képeké is.

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.13. 14:28:55

@vlm_:

"A könyvesboltokban hatalmas választék van a témában, igaz elég drágán."

Ne csak könyvesboltokban nézz körül ismeretanyag (könyv) után! Ugyan is
az adatrögzítés típusa (digitális vagy analóg) nem nagyon változtat a fény fizikai tulajdonságain, tehát lényegében az a könyv, ami fotózásról, annak technikai dolgairól szól jó lesz neked. Záridő, rekesz, érzékenység... Ezek közti összefüggések megértésénél teljesen mindegy, hogy milyen a géped. Véleményem szerint a látásmód a fontos a fotózásban, attól leszel egyedi és pont ezért ezt tanulni nem igazán lehet. Az alapvető technikai dolgokkal kell tisztában lenni, és utána jön magától. Ezeket pedig szinte bármilyen könyvből, vagy tömérdek internetes cikkből megtanulhatod. Szerintem. Sok könyvet szedtem össze vaterán is, mondhatni fillérekért. Még analóg technikához kapcsolódóan laboros-vegyszer receptek is vannak szép számmal.
Felmerült már bennem, hogy csinálok egy könyvajánlót.
Pl. a Műszaki könyvkiadó Fotosorozat c. kiadványsorozata jó pár példánya használható. Vagy a Első felvételeim Győri Lajos és Baricz Katalintól. Aztán ott van a fantázia és fényképezés vagy Heinner Henningestől a Fotózás alapfokon könyv. Egyiket sem aranyárban vettem. :)

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.13. 14:30:05

@vlm_:

"Lehet, hogy kellene egy olyan gyűjtemény, amibe azok a képek kerülnek automatikusan, amelyek ki lettek moderálva egy adott helyről. "

Csináltam egy "Képsebészet" gyűjteményt.... hmm :)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.13. 16:32:21

@Mityu: Nekem is megvannak, -voltak ezek a könyvek. Én nem magamról írtam, mert ezeken már rég túl vagyok. Több mint tíz évig magam laboráltam a fotóimat, és közel harminc évnyi analóg fotózás után tértem át digitálisra. Arra utaltam, hogy sokan még az alapfogalmakat sem ismerik és a neten eléggé "sokszínű" az információ, rengeteg baromságot szoktam olvasni. Sokkal hitelesebb az alapokat szakkönyvekből, vagy szakfolyóiratokból megtanulni. Itt is felvetődött többek részéről, hogy inkább az alapokkal kellene foglalkozni, erre vonatkozott a hozzászólásom.

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.13. 16:46:07

@vlm_:

Nem tudom hányan vetették fel itt az alapismeretek hiányát, de úgy emlékszem tán egyedül voltam ezzel. Lehet most már ketten vagyunk vele? :)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.13. 16:50:27

Nem, utoljára úgy emlékszem Tacsifotó volt, aki leírta, hogy sokszor hogy jó lenne az alapokat tisztázni, mert nem ért mindent a cikkekben. Ha nem ő volt, elnézést.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.13. 16:52:40

Ez már megy egy ideje, nem ennél a posztnál lett megemlítve.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.13. 17:10:31

halihó

nagyon örülök, hogy így foglalkoztok a gyűjteményekkel és már több száz van belőlük :)

ami ugyanakkor megnehezíti a keresést és elősegíti a duplikációk létrejövetelét.

ezért amilyen gyorsan csak lehet megoldjuk a gyűjtemények kereshetőségét, nem is feltétlenül abc sorrend lesz, hanem rendesen lehet majd keresni a gyűjtemények között.

második legfontosabb feladatként jelölni fogjuk a gyűjtemények adminját valahogyan, automatikusan, ezzel elősegítve a párbeszédet, indoklást moderálásnál. mindig jó ha tudjuk ki a gazda.

külön örülök, hogy tetszik a hozzászólás-nézet, pont azért jött létre, hogy pöröghessen a beszélgetés

zsüzsü 2011.06.13. 17:55:55

Más:
Én is furcsállom, hogy bár nem tettem fel képet gyűjteménybe (csak egyet), mégis szerepelek. Nem szeretnék, mert nem tudatosan neveztem be őket... Tehát, ahogy az ősöreg graffiti mondja: "Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni!" - mármint csak a olyan gyűjteményből, ahova nem szándékosan kerültem...:)
Leszögezném, hogy semmilyen véleményt nem akarok közölni ezzel, csak ... szubjektív okokból nem értem...

Evaneni 2011.06.13. 18:21:13

@zsüzsü: Inditaskor a cimkezes alapjan bekerult egy csomo kep a gyujtemenyekbe.
En is kerdeztem mar, hogyha leveszem a cimket, akkor kikerul-e, de nem valaszolt senki. Probaljuk ki:)

zsüzsü 2011.06.13. 18:28:55

@Kedves Evanéni! Köszi, akkor majd valahogy megpróbálom kideríteni, hogy melyik címke a "ludas"....:)))

buksikalap 2011.06.13. 18:31:43

Olvasom a kommenteket, és lassan rájövök, hogy mindent félreértettem.
Nem mondjátok ki, vagy csak majdnem,
hogy itt igényes művészfotókat vártok.
Az indán a fotósok többsége -ahogy én látom - egyszerüen meg akarja mutatni, hogy milyen a környezete, merre járt, ahol szép dolgokat látott, esetleg a családját, a kedvenc háziállatait, virágait. Nem sokan foglalkoznak a
fotózás szakmai részével. Bár vannak néhányan.
Ha igy gondoljátok, akkor azt feltételként kell szabni, és nem fognak
képeket betenni olyan mazsolák, mint pl. én. Viszont ha kimoderáltok néhány képemet, a legkevésbbé sem fogok nehesztelni.

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.13. 19:00:49

@buksikalap:

Szvsz tegyünk különbséget az egyetemi szintű igényes művészfotók, a színvonalas turistaképek és az alapjaiban elbaltázott képek között.
Egy apró történettel érzékeltetném mi is lenne az "elvárás" (saját meglátás). Egy kedves ismerősöm feltöltött a kedvencéről egy fotót fészbúkra. Az érzelmi kötődést félretéve picit a képszerkesztés szemszögéből néztem a képet, s ami elsőre feltűnt az az, hogy a fő téma - nevezetesen a kutya - életlenre sikeredett. A háttér viszont tű éles.
De sorolhatnám azokat az ismérveket, amelyek alapján egy-egy fotót speciel én nem szeretnék a válogatásokban látni. Vagy találkozom rendszeresen olyan képekkel, melyek 5-10 perc utómunka után megfelelő látványt nyújthatnának (pl. ferde horizont javítása, fehéregyensúly helyes beállítása). Amit készítesz képet mondjuk egy rendezvényen az neked élmény semmi baj nincs vele, csak a kívülállónak, szemlélőnek lehet semmit sem mond. Nem a művészi alkotásokra kell itt rögtön asszociálni.
Másik ismerős több ezer(!!) képet gyártott és gyárt rendezvényeken. Mind ugyan az a sablonszerű vakus, protréféle fotók. Úgy a 75. kép után elalszom a diavetítés alatt. Mert unalmas klisék. A hab a tornán, hogy az illetővel nem lehet megértetni mi a baj a képeivel. :)

buksikalap 2011.06.13. 19:30:34

@Mityu:
Értem, és igazat adok neked, csak egy baj van. Nem tudom értékelni a saját képeimet. Nem tudom eldönteni, vajon érdekel-e másokat. Nekem tetszik, hát
felteszem. Nem túl sokat, és nagyon kevés témában. Vszont szivesen nézem
a többieket. Már amelyik téma érdekel.

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.13. 19:42:58

@buksikalap:

Ezért témázgatok én is a "képértékelés"-en, hogy lehetőség szerint a fotós önmaga (is) el tudja dönteni milyen alkotása számíthat érdeklődésre. Már régebbi postnál említettem Dékán István féle szempont rendszert, ami szerintem használható összefoglaló:

www.fotovilag.hu/cikk/79/Mit_ne_tolts_fel_

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.13. 20:22:28

@zsüzsü: hello, a gyűjtemény az egy másik univerzum, funkcionálisan semmi köze a címkéhez, tartalmilag is csak annyi, hogy indulásnak csináltunk 62 gyűjteményt a népszerűbb címkék alapján.

tehát, ha leszeded, azzal semmi sem fog történni.

nemsokára megcsináljuk azt is hogy ki tudd szedni gyűjteményből a képedet, kis türelmet kérünk még, erre várni kell.

egyébként ha megmondod hogy melyik képed nem szeretnéd melyik gyűjteménybe akkor én kiszedem.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.13. 20:24:38

@buksikalap: az indafotós funkciókat úgy alakítjuk ki, hogy megtalálja a helyét az is aki igényes művészfotókra számít és/vagy tölt fel ugyanakkor az úgynevezett családi képeknek is megfeleljen a környezet.

a gyűjtemények univerzum az pont a jobb minőségű tartalmat előállítóknak igyekszik kedvezni.

buksikalap 2011.06.13. 21:03:30

@Mityu:
Ez a szempontrenszer nagyon jó, érthető, én okulok is belőle.

buksikalap 2011.06.13. 21:05:16

@darthwalk:
Sajnos én jobb minőségű tartalmat nem tudok előállitani. De majd gyönyörködöm
a többiek fotóiban.

zsüzsü 2011.06.13. 21:09:13

@darthwalk: szia, Darthwalk, köszi szépen a választ. Oké, ha más univerzum, akkor rendben... Amúgy nincs semmi konkrét kép, csak attól ijedtem meg kicsit, hogy esetleg bekerült a szórásba nem megfelelő technikai kivitelezésű fénykép...

Természetesen nem kell kiszedni semmit, jó az ahogy van, bár köszönöm a felajánlást:)))

Üdv: Zsüzsü

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.13. 23:33:07

Képsebészet részleg gyűjteményébe feltoltam pár képet retus, utómunka mintának. :)

indafoto.hu/gyujtemenyek/kepsebeszet/page/1

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.14. 18:27:38

@darthwalk: Nándi. Azt egy későbbi fejlesztésben meg lehetne oldani, hogy az egyes felhasználóknál ott legyen az általuk létrehozott gyűjtemények listája? Csak a linkek.

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.15. 09:45:02

Nézegettem pár gyűjteményt, főleg azokat amelyekben igen szép számmal vannak fotók. Pl. a BMW nevű gyűjteménynek igen sok értelme van telerakva olyan képpel, aminek ábszolúte semmi köze a márkához. De az Ikarus gyűjtemény is hasonló formációban leledzik. Ennek így igen kevés értelme van.

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.15. 09:52:41

@Mityu: Szerintem azért van ez, mert azok címke alapján "legyártott" gyűjtemények, amelyeknek nincs adminja, aki kukázna. Nyálcsorgatónak jók ezek az induló gyűjtemények, de idővel törölni kellene őket.

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.15. 09:56:46

@vlm_: Áhán. Akkor ha legyártok egy tartalmilag ugyan olyan gyűjteményt akkor a címkézés alapján alkotott megszűnik, vagy 100 botütés a büntim? :)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.15. 10:02:25

Nem erre gondoltam. Azokat a szerkesztők készítették kiindulásnak. Arra volt jó, hogy mindenki lássa mire való. Most viszont, már nincs rájuk szükség, tehát a szerkesztőknek törölni keltene. Már csak azért is felesleges, mert ugyan azt a válogatást kapom, ha címke alapján szőrök. Szerintem a gyűjteményeknek úgy van értelme, ha az admin foglalkozik a tartalommal.
Ettől függetlenül létrehozhatsz egy ugyan olyan gyűjteményt válogatott fotókkal.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.15. 10:33:48

@vlm_: igen ez megfontolandó. mondjuk maradjunk annyiban hogy nekiállunk kipucolni őket.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.15. 12:10:38

@Mityu: @darthwalk: pontosan. ha mindenképpen maradnia kell ezeknek a default gyűjteményeknek, akkor - ha létezik ilyen - a 'moderált' gyűjteményeket kellene promózni, hogy legyen esélyük kinőni magukat :)

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.15. 13:33:32

@darthwalk:
Azta! Hálásan köszönöm a fotósok nevében! Mivel érdemeltük ki a megtiszteltetést?

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.15. 13:51:29

@vlm_: jó gyűjteményt szerkesztetek. és úgy tűnik, hogy került bele még néhány szuper kép!

vlm_ · http://vlmworld.com 2011.06.15. 13:57:38

@darthwalk: A szombati pilisi túrával kapcsolatban tudsz valamit tenni? Bárkit szívesen látok.

cavecat 2011.06.16. 08:09:36

hello.
mi van akkor, ha én NEM szeretném, hogy a gyűjteményekbe bekerüljenek automatikusan a képeim?
ez a sajnálatos helyzet, és kicsit felbosszantott, hogy egyszercsak kaptam egy levelet: az alábbi képeid bekerültek az alábbi gyűjteménybe.
most próbálom őket kiszedni valahogy a gyűjteményből, de nem nagyon örülök, hogy csináltatok nekem egy csomó pluszmunkát.
legközelebb kérdezzetek meg, mielőtt nekiálltok bárhova bepakolni a képeimet, lécci...
köszike.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.16. 11:13:52

@cavecat: mi bajod származik belőle, ha bekerülnek a képeid gyűjteményekbe? ill miért nem szeretnéd?

miki3d · http://indafoto.hu/miki3d/ 2011.06.16. 19:31:23

jójó, meg minden, de miért ugrik állandóan fel a kép fölé, hogy ilyen meg olyan gyűjtemény és ha rákattintok, hogy bezárás vagy térjünk rá vissza később vagy bővebben vagy akármire, akkor 2-3 kép után miiiiiééért jön még mindig fel?! megőrülök ezektől a "popup"-októl, reklámoktól, amik eltakarják azt ami nekem kell... (ahogy jópár weboldalon is a cikk fölé ugranak a reklámok vagy ahogy a tv-ben is jópár fostaliga kereskedelmi csatorna reklámozza magát és film közben nyoják be a faszom logójukat, új műsorukat, úgy, hogy totál megzavarják a filmet... bár hál istennek hetente 1 órát nézek tv-t, akkor sem azokat a csatornákat, csak megdöbbenve láttam, hogy ilyen is létezik) no de bocsi a kirohanásért, de nem lehetne bezárni végleg, ha valaki rákattintott a bezárás gombra vagy ilyesmi?

cavecat 2011.06.16. 20:56:30

@Réka ‎: számít ez valamit?
(ha igen, és nem csupán a kíváncsiság kérdezteti veled, nekiállok magyarázkodni, bár nem hiszem, hogy jelen helyzetben nekem kellene magyarázkodnom.)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.16. 21:01:23

@cavecat: nekem nem számít semmit, sőt nem is tartom jogosulatlannak az igényed, ellenben kíváncsinak kíváncsi vagyok. Még csak nem is akarok a döntésed ellen érvelni, legalábbis úgy nem, hogy nem tudok semmit arról, hogy mi vezérelt benne.

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.16. 22:18:52

@miki3d:

Katt a "Beállításokra" ott vedd ki a pipát a "Help szövegek megjelenítése" után. Bár én már egyszer kiszedtem, visszakerült(?).

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.16. 23:02:19

@darthwalk: az új fejlesztések óta, nem tudom megváltoztatni az albumok dátumát, így még arra sincs lehetőségem...

miki3d · http://indafoto.hu/miki3d/ 2011.06.16. 23:14:50

@Mityu: Az semmi..., kikapcsoltam, erre elvesztette az összes beállításomat - bár nem volt sok... (sőt, most nézem, hogy onnantól kezdve nem jegyez meg semmit)
A másik, hogy a saját "adatlapomat" nem tudom megnézni, mert a nevem alatt eltünt az a menüpont, helyette a gyűjteményeim van ott... pff... faca... ha másnál nézem, ott ugye nincsenek az "én gyűjteményeim", ott viszont van adatlap...
úhogy a saját adatlapomat csak úgy tudom megnézni, hogy beírom a "details" szót a link után (indafoto.hu/[user_nevem]/details)
Úgyérzem, hogy kicsit még bugos a rencccer :)

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.17. 02:46:41

2007-óta várok arra, h legyen normális album rendezés. Köszi, most sokkal jobb, lassan hasonlít a velvetre.

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.17. 02:49:32

bocsánat, egy értelme volt, legalább lehet majd pályázatokat csinálni.

indafoto.hu/gyujtemenyek/fotopalyazat_1

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.17. 02:58:57

jah, szereztem helyet, egy lehetséges kiállításra / pályázatnak, de eddig még egyszer sem bírtunk erről komolyan beszélgetni, mindig volt fontosabb téma.

3 napot várok, utána civilben fogjuk megcsinálni.

nem, nem vagyok ideges, csak zavar a töketlenség, logikátlanság, vérszívás és profi gizdulás!

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.17. 10:04:59

@miki3d: nem kéne neki felugrania, ha egyszer bezártad a bezárással.

minden egyes képnél tapasztalod?

miki3d · http://indafoto.hu/miki3d/ 2011.06.17. 10:20:51

@darthwalk: nem, nem minden képnél, de ha "lapozgatok", akkor kb minden másodiknál... (majd megnézem melóhelyen is - chrome alatt - , mert itthon firefux alatt ezt csinálja)

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.17. 10:22:02

@darthwalk: én közösségben élek, hiszen azért vagyok itt! inkább az lenne a gáz, ha a szőnyeg alá söpörnénk mint eddig!

az lenne a nagyobb gáz, ha feladnám és más megoldást kerestem volna.

PapírKutya · http://www.lopottkerekpar.hu 2011.06.17. 10:26:28

@PapírKutya: most látom... részegen??? elsőnek részlegen-nek olvastam.

Szerintem sokkal nagyobb gáz, h a szerkesztők feszültségben élnek és egymást munkáját támadják.

Szerintem sokkal nagyobb gáz, h 10 fejlesztési hírből, csak 2-3 volt tényleges fejlesztés, a többi hiba volt.

Szerintem sokkal nagyobb gáz, h itt és így kell lázadnom, h észrevegyétek magatokat.

köszönöm a lehetőséget!

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.17. 11:24:05

@PapírKutya: ugyan közben törölted magad, de attól még látod ezt.

a gépházban nem fejlesztési hírek vannak. a gépházban a rendszert érintő változások és jelentések vannak kommunikálva.

hidd el/higyjétek, hogy nálam jobban senki sem szeretné ha fejlődhetne a rendszer és a közösség is, de ennek vannak mindenféle erőforrásbéli korlátai.

lázadozni botor dolog, ahelyett inkább örülni érdemes a látható fejlődésnek.

cavecat 2011.06.17. 11:53:22

@Réka ‎: Korrekt ;) Megérdemled, hogy kielégíthesd a kíváncsiságodat :)
Remélem, néhány indafotós illetékes is olvassa majd, és esetleg átgondolja a funkció jelenlegi automatikus voltát...

Tehát: alapvetően semmiféle racionális okom nincs, csak és kizárólag emocionális.
A blogot, és a fotóalbumot is arra használom, hogy a Magyarországon maradt rokonaimmal és barátaimmal megosszam az élményeimet - a folyamatos emailes, skypes-os kapcsolattartás mellett, természetesen. Nem akarom jelszavassá tenni egyiket sem, mert az nyűg nekem is és nekik is. De semmi szükségem nincs "promóciós felületre", és eszem ágában nincs "elterjeszteni" a fotóimat. Azt, hogy az inda automatikusan beválogatta a fotóimat valahova, a magánszférám agresszív megsértéseként élem meg. Ahogy az is meglehetősen kellemetlenül érintett, amikor valaki a blogomra becsempészett valami trackbacket egy meglehetősen bizarr költemény(?)ről. Végülis sikerült túltennem magamat rajta, és nem töröltem ki a toszba, de máig sem értem, miért piszkálnak bele mások az én blogomba, az én albumjaimba? Antiszociális vagyok, nem vagyok kíváncsi rájuk. És akik a blogomat olvassák, albumaimat nézegetik, ők sem kíváncsiak rájuk. Ők _rám_ kíváncsiak.

Nem lenne semmi bajom ezzel a gyűjteményesdivel, ha nem lenne automatikus. Ha a levélben, amit kaptam az állt volna: "Itt a csodás új funkció, ha akarod, hogy az alábbi képeid bekerüljenek az alábbi gyűjteménybe, kattints az alábbi linkre! <link1> Ha nem akarod, és nem kérsz több levelet erről a funkcióról, kattints az alábbi linkre! <link2>" Ilyen esetben a kettes linket választom, majd kitörlöm a levelet, és elfelejtem az egészet, minden különösebb bosszankodás nélkül. De ez, hogy kapok egy levelet, amiben közlik velem a tényt, hogy a megkérdezésem nélkül összeválogatták a képeimet ide meg oda? Ez micsoda?

A bloghu az egyik legsz.rabb blog, amit valaha használtam. (Volt már szerencsém párhoz, pl. windows live, wordpress, blogspot.) Csak azért kezdtem használni, mert az indafotó az egyik legjobb ingyenes képtár volt, amit a neten felleltem, és praktikusnak tűnt a "hozzá tartozó" blogot használni (ha már úgyis van indapassom ezer éve, az index fórum miatt). Nem akarok költözni, mert sok ezer képem, és sok blogbejegyzésem van már, de még néhány ilyen partizánakció, és ha egyszer elég rossz hangulatban talál meg valamelyik, sanszos hogy hirtelen felindulásból elköltözök és közben elátkozom az egész indapassos hóbelevancot.

Az indafotó üzemeltetőit pedig ezúton kérem tisztelettel, gondolják át a funkció automatikusságát még egyszer.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.06.17. 13:24:21

@cavecat: szintén korrekt :) és teljesen megértem, hogy hogyan akarod használni az indafotót meg a blogot.

Két dolog.
1. Ezek a nyilvános gyűjtemények, ha jól értelmezem, leginkább abból a célból jöttek létre, hogy a felhasználók lássák, miről is van szó. Szerintem nem lesz több ilyen automatikus gyűjtemény, csak amit a felhasználók létrehoznak és ahova önkéntes lesz a jelentkezés. A saját gyűjteményeimbe pl. nem tudom beválogatni más fotóit, max annyit tehetek, hogy kommentben meghívom.

2. Amikor az indafotóra regisztráltál, elfogadtad többek között a következőket:
A feltöltött tartalmakkal kapcsolatban feljogosítod a Szolgáltatót, hogy azokat (vagy azok részeit, kivonatait, stb.) különböző internetes oldalakon megjelenítse. A megjelenítés - lehetőség szerint - a forrás megjelölésével történik.

A fenti jogosítványra azért van szükség, hogy Szolgáltató a feltöltött képeket pl. különböző gyűjtőoldalakon, promóciós felületeken (pl. ajánlókban), más, kapcsolódó szolgáltatásban - tehát nem az eredeti oldalon - meg tudja jeleníteni. A Szolgáltató nem fogja a képeidet pl. könyv formájában kiadni beleegyezésed nélkül - erre a fenti pont alapján nincs is lehetősége.

Ha nem értesz egyet valamelyik konkrét tartalmad egyik felhasználásával, kérheted, hogy a Szolgáltató távolítsa azt el az adott felületről. A Szolgáltató ezt lehetőségei szerint megteszi, amennyiben ez technikailag lehetséges. Az összes feltöltött tartalmadra nem kérhetsz ilyen kizárást.

(érdemes a felhasználási feltételeket tovább is olvasni, van még idevágó rész, csak nem akartam mindet bemásolni). Ezt valahol jogosnak érzem, hogy amit felteszek, azt lehessen a tárhely promózására, fejlesztésére használni.

Szvsz nem baj, ha a gyűjteményekből fakadóan páran befavolják a fotóidat, hiszen nyilvános tárhelyre tetted ki, teljesen elrejtőzni itt nem tudsz amúgy sem (eddig is benne volt a pakliban, hogy pl a Böngészés válogatásba bekerülnek). Én tiszteletben tartom, hogy meg akarod tartani magadnak a galériádat, ugyanakkor elég nehéz lehet ezt a gyakorlatban megvalósítani.

Impresszum: ezt a hozzászólást nem indafotószerkesztőként, hanem sima felhasználóként írom, a gyűjtemények fejlesztéséhez semmi közöm nem volt :)

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.17. 13:45:16

jövő hétre elkészül vagy az egész gyűjteménykeresés vagy csak a saját fotóidra vonatkozó "melyik fotóim vannak ebben a gyűjteményben" keresés, akkor ki tudod szedni majd őket könnyen.

ezzel párhuzamosan elkezdjük a nagy gyűjteményeket is kirostálni, hogy csak releváns tartalom legyen benne - ezt látom megoldásnak.

cavecat 2011.06.18. 13:48:42

@Réka ‎: Sose vitattam a történtek jogosságát. De ha már a paragrafusokról van szó, az már rég nem egy felhőtlen szolgáltató-felhasználó viszony ;)

Abban is biztos vagyok, hogy a gyűjtemények funkció nem az én bosszantásomra jött létre, hanem a (tőlem eltérően gondolkodó) júzerek boldogabbá tételére. Viszont néma gyereknek anyja se érti a szavát: ha nem szólok, hogy nekem boldogtalanságot okoztak ezzel, nem fogják tudni orvosolni a bánatomat. Ha igazad van, és a jövőben nem fog sehova automatikusan beválogatódni egy halom képem a címkéje alapján, akkor én se leszek boldogtalan.

@darthwalk : köszi.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.18. 14:50:37

@cavecat: igyekszünk a lehető legtöbb embernek a kedvére tenni, általában sikerül.

seniorka 2011.06.19. 20:33:37

Az élet viszontagságaiból ellesett pillanatok,melyek rádöbbenthetnének embereket,akik hatalmuknál fogva tehetnének valamit az eberiség és saját érdekükbe is,ha vannak még nyitott szemmel élő "hatalmasságok".Fényképezzünk minél többet,hátha eredményes lesz!

piettro 2011.06.22. 09:00:45

@darthwalk: "jövő hétre elkészül vagy az egész gyűjteménykeresés vagy csak a saját fotóidra vonatkozó "melyik fotóim vannak ebben a gyűjteményben" keresés, akkor ki tudod szedni majd őket könnyen."
-- Már most van olyan komment, hogy "ami nem ide tartozik azt mindenki szedje ki" (pl. Templom). Én kiszedném, de nem tudom, hogy kell...

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2011.06.22. 09:52:38

@piettro: kiszedni csak az admin tudja egyelőre. a kereséssel együtt tervezem azt kiadni hogy mindneki ki tudja szedni a sajátját

piettro 2011.06.22. 10:05:20

@darthwalk: OK. Nem "féltem" a fotóimat, de vannak olyan, több címkével is ellátott fotók, amik feleslegesen vannak az adott gyűjteményben, vagy nem teljesen odaillők. Várom a módosítást :).

Mityu Addideapénzt kft LE 2011.06.22. 18:14:44

Lassan nem ártana a valami rendszer - mondjuk betűrend szerint - rendezni a "Gyűjtemények" listáját. Most nézem már ketten alkottunk "Múzeumok éjszakája" gyűjteményt. Végülis elfér, csak akkor sok értelme nincs az egésznek. :)

Evaneni 2011.06.22. 20:48:39

@Mityu: igen, nagyon jo lenne, mert igy vegig kell lapozni az osszeset, ha keres az ember egy gyujtemenyt.

Music Pix · http://www.musicpix.hu 2011.07.18. 10:50:44

@Mityu:
@Evaneni:

+1

Igen, nagyon jó lenne ha a keresésnél lenne egy olyan opció, amikor a nem csak a fotók, címkék és felhasználók között lehetne keresni, hanem a gyüjtemények között is.

Tacsi világa 2011.07.23. 16:02:41

Van saját gyűjteményem , és más gyűjteményekbe is tettem már képeket. E tevékenység közepette elég sok tapasztalatot szereztem, többek között azt, hogy ez a „Gyűjtemény” téma nem a talpán áll, hanem a fején.

Tudom, hogy ez már csak utólagos gondolkodás, netán pusztába kiáltott szó, de egy gyűjtemény mozgalomnak nem így kéne működnie, ahogy az indafotón működik, hanem fordítva.

Kb. így:
1. Elhatározom, hogy egy gyűjteményt hozok létre.
2. Meghatározom a témáját, a címét és azt, hogy naponta hány képpel lehet feltenni.
3. Az indafotón elkezdek keresgélni olyan képeket, amelyeket szívesen látnék a gyűjteményemben.
4. A megtalált kép alatt meghívót küldenék a kép tulajdonosának, melyben megkérem: szeretném, ha a képével gazdagítaná a gyűjteményemet. Megadom neki az elérést, ahol csatlakozhat a gyűjteményemhez.
5. A meghívó alapján a kép tulajdonosa vagy hozzáadja a gyűjteményhez a meghívott képet, vagy nem.
6. Ha felrakta, én, mint a gyűjtemény gondozója megköszönöm, hogy feltette és jutalmul kedvencelem, és a továbbiakban örülök a képnek és tisztelettel bánok vele, mint vendégemmel.
7. Ha nem rakta fel, nincs teendőm.

Nagyjából így gyarapodna a gyűjteményem, melyért alaposan megdolgoztam, és csakis azok a képek kerülnek be, aminek örülök és tetszik is.
Ettől érzem szépnek a gyűjteményemet, és valószínűleg mások is így látják.
Mivel ez nem strapamentes dolog, viszonylag kevés gyűjtemény jönne létre, de azok válogatott, jó és boldog gyűjtemények lennének, mert a meghívó és a meghívott együtt örülne.

Ezzel szemben mi van most?

Találok egy gyűjteményt, ahová úgy gondolom, az én adott képem kitűnően passzol, és mivel a saját képem tetszik nekem, jóhiszemű láma vagyok, ezért örömmel teszem be a gyűjteménybe.

Mi történik ez után?
1. Legjobb eset, ha a gyűjtemény gondozója befogadja a képet, sőt megköszöni és kedvenceli.
2. A gyűjtemény gondozója észreveszi ugyan (hiszen jelen van, másokkal cseveg) de szóvá sem teszi, hogy odakerült a képem.
3. A gyűjtemény gondozója észre sem veszi, hogy új kép került az általa indított gyűjteménybe. (Valószínű elhagyott, elárvult lett a gyűjtemény)
4. A gyűjtemény lelkiismeretes gondozója úgy kipenderíti a képemet, hogy csak na. Azt nem lehet mondani, hogy még nyoma sem marad, mert marad. Pontosan és könyörtelenül, bár barátságosan leírja, hogy az általam értékesnek és féltett kincsnek tartott kép miért nem felel meg az ő (mármint a gyűjtemény gondozója) követelményeinek: életlen, zavaros, túlzsúfolt, rosszul vágott, zajos, lapos, unalmas, szürke, semmitmondó, túl sok a szín benne, túl kevés a szín benne és így tovább… Alsó határ a teljes földbe döngölés.
5. Ezt a kritikát a kipenderített kép megalázott tulajdonosa még kimoderálni sem tudja, mi által az egész indafotó közönsége részére örökkön örökké olvasható lesz.

Javaslat: a talpára kéne állítani a gyűjtemény működését.

Köszönöm, hogy elolvastátok.

Az ős kaján 2011.07.25. 11:22:28

Jó ötletnek tartom a "Gyűjteményt".
Önkritika nélkül nem fogja szolgálni a jó ötletet.
Elsőre én is egyre-másra töltöttem fel a képeket, de miután végig néztem nagy részét töröltem.
Ha hasonló témában más fotóstól sokkal szebbet-jobbat találtam, kukába került az enyém.
Én így értelmezem az önkorlátozást.

n.Gyuree · http://ngyuree.com 2011.07.25. 12:13:33

@cavecat: Szia! Megkésve bár, de én is hozzászólnék: Van egy opció a képrendezőben, rejtetté tudod tenni az albumodat. Az alap albumot nem, de az azon felül létrehozottat igen. Így ha olyan módon teszed rejtetté, hogy csak azok láthatják, akiknek a címét elküldöd, akkor szerintem a további fejlesztések és a napi 45, vagy egyéb más beválogatások elkerülhetőek.
süti beállítások módosítása