Katonák a gátakon - honvédségi fotópályázat az Indafotón

2013.07.01. 12:39 Hargita Nándor 2 komment

magyarhonvedseg: Sorban

Magyarország történetének egyik legsúlyosabb árvízét éltük át 2013 júniusában: több ezer hivatásos és civil dolgozott minden erejét megfeszítve azon, hogy megvédje az emberi életeket, értékeket és a part menti településeket a Dunától.

A gátak erősítésében több ezer katona vett részt, akiknek a helyiek sokszor ételt, kávét, hideg ásványvizet vittek, cselekvően, vagy épp csak jó szavakkal segítették őket a közös munkában. Minden ilyen pillanat egy-egy történet, amelyre az utókor is szívesen emlékezne, amelyet a katonák is örömmel idéznének fel, évtizedek múltán is.

Küldd hát el nekünk július 1-15-ig tartó fotópályázatunkra, miként láttad a gátakon dolgozókat, civileket és hivatásosokat egyaránt, milyen fotókat készítettél róluk, velük, mellettük! Nevezd be fotódat, ha helikoptert vagy épp lánctalpast fotóztál, vagy egyszerűen csak úgy érzed, a kép mindent elmond az árvízi védekezésről!

Indulok a pályázaton

_MG_5169.JPG

A fotópályázat első helyezettje egy Sigma 10-20 nagylátószögű objektívet, a második egy GoPro HD Hero 3 kamerát, a harmadik pedig egy Apple iPad 4 32GB Wi-Fi táblagépet kap majd. Tíz nyertest exkluzív kirándulásra látunk vendégül az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednél, további öt helyezett pedig kétszemélyes belépőt nyer a 2013. augusztus 3-4-én megrendezésre kerülő Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóra.

_MG_1514.JPG

A Honvédelmi Minisztérium és az Indafotó Katonák a gátakon című fotópályázatának teljes kiírása és a nevezéssel kapcsolatos részletek a www.honvedelem.hu/fotopalyazat és a http://indafoto.hu/gyujtemenyek/katonak_a_gatakon oldalakon olvashatók!

A bejegyzés trackback címe:

https://indafoto.blog.hu/api/trackback/id/tr105386000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

siva45 2013.07.01. 21:50:53

Örömmel értesültem az újabb hnvédségi pályázatról, bár egy kis üröm is vegyült az érzéseimbe. Azok a fotósok, akik nem a Duna közelében élnek, illetve, akiknek a környezetében már híre-hamva sincs a honvédségnek, ezúttal teljesen háttérbe szorulnak. A téma egyébként hálás és érdekes, sok sikert azoknak a fotós társaimnak, akik részt tudnak venni a pályázaton.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2013.07.02. 11:04:57

@siva45:

"Küldd hát el nekünk július 1-15-ig tartó fotópályázatunkra, miként láttad a gátakon dolgozókat, civileket és hivatásosokat egyaránt, milyen fotókat készítettél róluk, velük, mellettük!"

Bármilyen képpel indulhatsz, ami az árvizi védekezést mutatja be.
süti beállítások módosítása