Megapixelhegyek polikarbonátból - Lumia 1020 teszt, első rész

2013.12.18. 15:44 Hargita Nándor 12 komment

09.jpg

fotók: Huszti István / Index

Gyönyörű fehér testben akkora szem, amekkorát az emberi testhez arányosan mérve csak manga rajzfilmekben látni, elsőre ezt a benyomást kelti a Lumia 1020. Nekem mind a "Lumia", mind a "1020" kifejezések pozitív élményekhez kapcsolhatóak, és ez nem változott érdemben a (telefon) fényképezőgép kipróbálása után sem.

Céges telefonnnak Lumia 800-at használhatok már egy ideje, így nem volt ismeretlen sem a platform, sem a polikarbonát test, és nem sokkal ez előttig birtokoltam egy Sigma 10-20 nagylátószögű objektívet, amit imádtam.

Legalább két poszt lesz a Lumia 1020-ról itt az Indafotóblogon, ebben, az első posztben leírom, hogy hogyan laktam be a (telefont) fényképezőgépet, a másodikban, pedig a használat mélyebb tapasztalatait osztom meg veletek.

Nem tervezem méricskélni a készüléket túl tudományosan, a 1020 már kellően régen piacon van, így mások ezt több nyelven megtették már, pontosan azt fogom vele csinálni, amit te, az átlagos (okostelefon) okosfényképezőgép vásárló tenne, miután megvette: használatba veszem, és nyomogatom az exponáló gombot szorgosan. 

A test

Kézbe fogva a (telefon) fényképezőgép nagyon kellemes, az Iphone-hoz képest kicsit - a Samsungokhoz képest meg egyenesen dögnehéz, de nem éreztem, hogy lehúzná a kezem, inkább sűrűnek nevezném. A fekete-fehér kontraszt nagyon széppé teszi a készüléket, az asztalra letéve szuperfekete kijelzőt és szép fehér kontúrt látunk.

07.jpg

A már említett szem egy jókora dudor a (telefon) fényképezőgép hátulján, ami tartalmazza az objektív mellett a fókuszáláshoz szükséges fotófényt és az igazi villanó xenon vakut. Szerény, alig látható felirat hirdeti a finn gyártót és a Zeiss üveget. Magát az érzékelőt külön zár védi, ha nem használom a kamera appokat, akkor nem lát ki.

A lélek

Kamera appok, nos igen. A (telefonon) fényképezőgépen gyárilag a következő appok vannak:

  • Kamera app (Windows Phone gyári)
  • Nokia Pro cam
  • Nokia Smart cam
  • Nokia Cinemagraph
  • Nokia Panorama

A Kamera appal kezdeném a bemutatást, ezt nem kell használni, ugorhatunk.

A Nokia Panorama app megdöbbentő módon panorámákat készít, különlegessége, hogy nem próbál rákényszeríteni arra, hogy az előző fotó szellemképe alapján lődd be, hogy mennyit kéne elmozdulnod, az egész kezelőfelület nem több mint egy kör a kijelző közepén, amin körbefut egy csík amíg elkészül a kép, majd megjelenik (egy nyalóka) egy tengely a végén egy nagy pötty - a tengely mentén kell bele kell mozgatni a körbe a pöttyöt, és máris kész a következő kép, és így tovább.

Kétféle panoráma létezik, az egyik a hatalmas külső teret igyekszik leképezni, a másik az apró belső teret próbálja felnagyítani. Külső térre a Nokia app-ja kiváló, a belső teret viszont nem tudja szépen megoldani, utólag is elnézést az új irodánk fűtőtestétől, hogy kettévágtam.

Ha valaha is vágytál rá, hogy animgifeket rögzíthess, a Nokia most gyári appal, a Cinemagraph-al teljesíti a kívánságod! A (telefon) fényképezőgép megkér, hogy tartsd egy ideig fixen, majd az addig felvett képsorozatot átgondolva megjelöl pár pontot, ami szerinte mozgott a képen belül. Rá kell tapintanod a pontokra, és megmutatja, hogy mire gondolt. Én az iroda ablakából a mozgó felhőket akartam levenni, azt pont nem sikerült, de az autók szépen mozognak a "fotón". Tanulság: csak azt animálja, ami elég gyorsan mozog a képen.

A Nokia Smart Cam-ben folytatódnak az egykezes effektek, a kis Nikon V1-emben is van "legjobbkép-választó", a Smart Cam ennél is többet tud: pár másodperces folyamatos expo után kielemzi a képet, megtalálja az arcot a fotón, és arckifejezés alapján kiválaszthatod a legjobb kockát, vagy éppen bemozdulás alapján, de megkeresi neked a legszebben kimerevített kockát is.

11.jpg

A lényeg azonban a Nokia Pro Camera, ezért hagytam utoljára. Minden fontos beállítás megvan rajta, amire egy hobbifotósnak szüksége van, kézzel szabályozhatod az eddig látott legokosabb módon a fehéregyensúlyt, a záridőt, az ISO-t, a vakut, az expo-korrekciót (fényerőt) és még kézifókusz is van - mindez kényelmesen, érintőképernyőről. Ez már kétkezes kamera app, nem csak lősz vele, tervezni is lehet.

A szem

Az objektív a feliratok tanulsága szerint Zeiss, hat tagból álló csoport, amelyek közül az egyik üveg, a többi pedig plasztik. A stabilizálást apró motorokkal érik el, és a videófelvételnél is érvényesül.

Az igazán ász azonban a 41 megapixeles érzékelő, amiből 4:3-as felbontás esetén maximum 38, 16:9-es felbontásnál pedig 34 megapixel hasznosul plusz az oversampling eljárással készülő 5 megapixeles jpg.

A Nokia Pro Camera beállításainál szabályozható, hogy megtartsa-e a (telefon) fényképezőgép a nagyfelbontást is, kezelni a gép csak az 5 megapixeles "hordozható" képeket kezeli, ezt lehet feltölteni, megosztani, elküldeni, stb. Aki lementené a képeket a telefonjáról, az filenév alapján tudja megkülönböztetni a képeket, a filenév tartalmazza ugyanis az app nevét amivel készült és itt jelzi a Lumia, ha egy kép highres.

A következő nagy szoftverupdate-el új képességet kap a telefon, januárra várják a jelenlegi "Amber" verziót leváltó "Blacket" ami RAW mentési lehetőséget hoz magával és 40 megás jpg-ket.

Az állóképesség

A telefont, ha csak fényképezőgépnek használjuk, mint tettem én is az első két hétben, elég 3 naponta tölteni, a két ünnep között telefonálásra és netezésre is használni fogom, akkor napi töltésre számítok. A 2000 mAh-s akksi átlagosnak számít a kategóriában, de biztos vagyok benne, hogy egész nap bírni fogja.

Fényképezni

Borzasztó egyszerű vele. Főleg, ha beállítod, hogy hosszan nyomva a dedikált kamera gombot, bekapcsol az alapértelmezett kamera app. Választhatsz ugyanis a gyári Windows Phone app (de miért tennéd?), a Smart Cam és a Pro Cam között, én mindenkinek a Pro-t ajánlom.

 

Én szeretem, ha a képbe belekerül a készítés helye is, az EXIF infók közé, amit itt az Indafotón is kiemelünk külön térképbe, ha ezt engedélyezted, vicces ezt visszanézni egy-egy kiránduláskor.

Megosztani

Szintén nagyon egyszerű. Megosztásra itt is három módszer van: vagy használod az ökoszisztéma (Windows) saját fájlmegosztóját a Skydrive-ot, amit a gyártó kedvesen beépített minden Megosztás menüpontban, vagy ha feltelepítetted akkor tolhatod a tartalmat Facebookra és/vagy Instagramra, ami crossplatform app (van mindhárom nagy rendszerre), vagy régi, de megbízható módon megoszthatod emailben az Indára :)

Emailben célszerű maximum 25 megányi képet megosztani, mert ennyit fogad be az Indafotó - igaz ebben a (fényképezőgép) telefon nem segít, mert nem árulja el, hogy mekkora lesz a levelünk. Visszanézve a Lumiáról feltöltött képeket, az 5Mpx-es képek darabja 200-600k között volt, tehát két tucatot is el lehet küldeni emailenként, nyugodtan (az iOS például egyszerre maximum 5-öt enged csatolni).

A Skydrive-ra tudunk automatikusan fotókat menteni, én 400 megányi fényképet lőttem össze eddig a teszt alatt, ebben persze benne van az összes elfuserált próbálkozás amit a (telefon) fényképezőgép lelkesen töltött fel wifin keresztül, amikor csak tudta. A Skydrive egyébként egész jó helynek tűnik a fotótárolásra, amíg nem készítünk saját appot Windows Phone-ra ami ugyanezt tudja, érdemes beállítani backupnak.

Netezni

Még nem igazán neteztem rajta, kezdésnek letöltöttem az Instagram, Foursquare, Index, Időkép és a The Verge appokat, meg a Facebookot, és ezeket böngésztem belülről. Nem érdemes félni a Windows platformtól, a böngészője már egész jó, az appok közül a legfontosabbak elérhetőek, sokmindent hoz a gyártó - például olyan navigációt kapsz a Nokiától, amiért mások sokszor tíz eurót elkérnek.

A Windos Phone 8

Ha Androidról váltasz, üzembiztosan fogod tudni kezelni a back gombot, ami egy áldás az iOS-hez képest, majdnem annyit segít a telefon használatában (mindkét platformon) mint az igazi multitasking megjelenése a számítógépeken. Ha hosszan nyomod, akkor láthatóak a nyitott appok (az iOS csak ennyit tud).

A Windows gomb maga, a központi menübe visz, ha hosszan nyomod, a magyarul nem elérhető hangvezérlés menüje nyílik meg.

Megmaradt a keresés dedikált gombja, a Windows Phone 8-ban megoldották, hogy ne az asztali Bing jöjjön be, mint a 7.x szériában.

A Windows Phone egyszerre puritán és borzasztó szép és szofisztikált. Mintha kartondobozokból épülnének a menük, már-már igénytelen, de a betűhasználat nagyon okos és csodaszép, áttekinthető. A kezdőlap élő csempéi állvahagyják az iOS ikonkáit - de még körözik le például az Android notificationjeit amit én automatikusan megnézek mindig, amikor kézbe veszem a Nexus 4-et.

A kezdőképernyőn tartom viszont a legfontosabb appok mellett a legfontosabb kontaktokat, akiket egyből fel is tudok hívni - ezt egyik konkurens platform sem tudja!

Második utam a Beállítások menübe vezet, ami viszont tragikus. Semmilyen logikát nem látok benne, keresés nincsen, kínszenvedés megtalálni benne bármit. A teszt elején gugliznom kellett a felbontás beállítására, annyira nem volt triviális, hogy hol keressem. Akit érdekel, az nézze végig, sokszor, mert amíg a 7.x-es Windows Phone-ban egy tucat menüpont volt, ebben már van vagy kéttucat, nehéz memorizálni. Akit nem érdekel, az jobban jár, ha inkább rákeres neten, gyorsabb.

Telefonálni?

Nem bírtam megvárni a telefonálással a második posztot, végül kicseréltem a SIM kártyát az Iphone 4 és a Lumia között. A kontaktjaimat a GMailben tartom, mert arra minden okostelefonnal azonnanl rá lehet kapcsolódni és azonnal le tudja őket tölteni, így volt ez a Lumia 1020-al is. A hangminőség kiváló.

Verdikt az első teszt után

Ha szeretsz fotózni és nem ragaszkodsz tíz körömmel az iOS vagy az Android platformhoz, akkor nem hagy sok választást a Nokia+Microsoft duó ezzel a telefonba épített fényképezőgéppel, lepd meg magad Lumiával karácsonyra.

A következő posztban már nem csak fényképezőgépnek, hanem telefonnak is használom majd a Lumiát, így beszámolok az állóképességéről, a HD hangról és tovább boncolgatom a kamera appokat, valamint kipróbálom a videós képességeit. Viszlát januárban!

Megapixelhegyek polikarbonátból

Lumia 1020 tartósteszt

Lumia 1020-al készült tesztképek

Screenshotok a Lumia 1020-ról

A Lumiát a Nokiától kaptam tesztelésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://indafoto.blog.hu/api/trackback/id/tr715687289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Csak 2013.12.28. 14:07:11

"A kezdőképernyőn tartom viszont a legfontosabb appok mellett a legfontosabb kontaktokat, akiket egyből fel is tudok hívni - ezt egyik konkurens platform sem tudja!"

Ez nem igaz mert a sony sk17-nek a androidján is már meg tudom csinálni minden kontakt telefonszámával

baggins21 2013.12.29. 19:54:46

Nem értem, ez a poszt a kameráról szólt volna, de gyakorlatilag egy oldalon keresztül írod a semmit. Ezt két mondatban le lehetett volna írni, vannak appok, ezt használd, megoszthatod és pá. De hogy milyen minőségű képeket készít ne adj isten egy két teszt fotó, ami a lényeg lett volna az kimaradt.

Metaaal 2013.12.29. 22:19:51

Nagyon rossz ezt olvasni:"(telefon) fényképezőgép".Ez nálad kényszeres?Ezért a harmadiknál feladtam.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2013.12.30. 11:09:46

@baggins21: pont az a lényege a lumiának, hogy két mondatban nem lehet leírni, hogy "vannak appok oszt használd őket", mert eleve több, különböző célú gyári app van hozzá. a tesztfotókat külön posztba teszem.

@Metaaal: a poszt lényege, hogy a lumia sokkal többet nyújt fényképezőgépként mint telefonként, ráadásul sim kártya nem is volt benne az első héten.

Macropus Rufus 2013.12.30. 11:53:58

Az a 2000mAh pontosan nullával egyenlő. Nem értem a telefon gyártókat, és ez most nem csak a nokiára, hanem az összes okosteló gyártóra vonatkozik. Kiszúrják a user szemét egy 2000-3000mAh aksival, holott egy komolyabb nem okos telefonban is simán ilyen nagy aksi van. (nekem egy Samsung SGH-D780 van. 1200mAh aksival. Ehhez képest ebben a Nokiában csupán 800mAh-val nagyobb aksi van, és a teljesímténye meg legalább 4-5x nagyobb mint az én kis Samumé.

Macropus Rufus 2013.12.30. 12:01:59

@Hargita Nándor: Samsung okos fényképező. Ami elsősorban Android alapú fényképező, ami egyébként telefonálni is tud, ha kell. Ez meg egy telefon, ami tud fénkyépezni is. 41megapixel nagyon szép, de a hozzá tartozó, kb. 1.25mm-es obijektív (esetleg 3.5mm) semmire nem elég (vö: egy fényképező 55mm-es vagy nagyobb obijektívével) + a CCD panel is csupán 75dpi-t rögzít, szemben a fényképezők 260-300dpi-vel (amennyiben nem jpg, hanem raw képekkel dolgozol. )
Ez a cucc pontosan azt mutatja be, hogy hogyan lehet, egy telefont és egy fényképezőt úgy ötvözni, hogy sem az egyikre sem pedig a másikra igazából nem jó. 2000mAh aksival meg végkép semmire sem jó. Napi tőltés? A fénkyépezőmmel 1 feltőltéssel kb. 1000 képet készítek. Ezzel a Nokiával meg párat. És 3 naponta tőltöm, ha csak fényképezek vele. (vö.: a telefon 2000mAh aksiát a fényképezőgépek aksiaival. Nekem 4x 2700mA van benne... )
A 41megapixel amúgy sem jelent semmit, azon kívűl, hogy az isten helye nem lesz elég 10-15 kép tárolására. Minden a CCD panelen és a feldolgozó sozftvereken múlik (+ az obijektív méretén ami itt röhelyesen kicsi)

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2014.01.06. 17:39:02

Nekem épp egy ilyen készülékem van, és baromira bejön:

1. fényképek minősége messze jobb, bármilyen eddig próbált mobilénál, és baromi egyszerű kezelni. Nekem, mint fényképész-antitálentumnak ez így okés, mert egy tükörreflexes gépet úgy sem használnék, így meg van egy korrekt kis gépem, amivel már egészen tűrhető képeket és videókat tudok készíteni.
(mondjuk van egy olyan érzésem, hogy a színkezelés szoftveresen alapesetben is fel van javítva, de azt meg jól csinálják, szóval az egyszerű kocafotós örül, hogy milyen jó is lett a kép)
Nyilván vannak korlátai, és értelemszerűen nem jön közelébe egy komoly tükörreflexes gép minőségének, de a 40 ezres kompakt fényképezőgépek minőségét bőven megüti. (persze ilyenkor jön a jogos kérdés, hogy akkor miért nem vesz az ember egy 40-ezres fényképezőt, meg egy húszezres okostelefont... azért, mert az két kütyü, ez meg egy, ami mindig nálam van.)
Egy max felbontású kép kb 10-11 MB, mivel 32 Gb memóriája van, akkor mindenféle appok, zenék mellett egy kb. 2-2500 képet fel tudnék venni rá. (viszont mivel kb naponta úgyis szinkronizálom a gépemmel, nekem nagyjából tök mindegy). A videó persze zabálja a memóriát, egy perc felvétel kb 150 Mb, de három órányi videó így is felfér rá.

2. Telefonként tök okés, akinek bejön a win 8, annak jó, akinek nem, nem. De gustibus non disputandum est ugye. Zenében korrekt minőséget nyújt, telefonálni is lehet vele (hja... némely okostelefonnál ez sajna e funkció minőségéől egy pöttyet elfeledkeztek). Elég nagy tepsi, nekem, a magam 190-es magasságával és a hozzá való lapát kezekkel éppen a kényelmes használhatóság határán van. (én pl. tudom egy kézzel kezelni, de a valószínűleg kisebb kezű poszt-író már nem)

3. Az aksija végigbírja a napot. (rendszeres használat mellett kb. másfél napig bírja). Ez a butafonokhoz képest persze gáz, de okoséknál általában ennyire futja.

Hát, kb ennyi.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2014.01.06. 18:18:58

Macropus Rufus beírásához néhány pontosítás:

1. Az objektív gyújtótávolsága 26 mm
2. nem CCD, hanem BSI-CMOS panel van benne.
3. nem 10-15, hanem 2000-2500 kép fér rá fel JPEGben, és kb 500 kép RAW fileként. (bár mondjuk szerintem aki RAW-ban akar utófeldolgozni, az ne mobiltelefonnal csináljon képeket)

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2014.01.08. 09:34:14

@Macropus Rufus: ahogy @ikaljan: is leírta tényszerűen, te általánosítasz és ez nincs rendben. nem a DSLR-el kell összehasonlítani és ott sem a miliamperóra meg a memória a lényeg, hanem az ÜVEG, ami sosem lesz olyan a mobiloknál - bár tervben van, hogy a Sony külső objektíveit is leteszteljem.

ikaljan: pont a kompaktok kiütése a célja ennek. amúgy én is 190 vagyok és nemvagyok sem zongorista, sem kosaras, a kezem átlagos méretű, ezt egy kézzel már nem lehet jól kezelni. ha hozzátapadna a tenyeremhez - mint egyes gumírozott hátú készülékek - az segítene, de a gyönyörű polikarbonát testnek a hátránya, hogy csúszik a kézben.

macropos rufus: egy okostelefon egy napot bír végig, egy dslr meg 500-800 expot, ami nekem volt hogy egy hónap alatt jött össze, vagy még hosszabb idő alatt. egy okostelefonnál napi töltés a rutin, a fényképezőgépnél meg eseti, ezen kár rugózni. olyan mintha arra panaszkodnál, hogy a fogása jobb egy dslr-nek. akkor beszéljünk arról is hogy a DSLR-t magaddal viszed-e mindenhova ahová nadrágot veszel amin zseb van? elviszed futni mondjuk a karodra szíjazva? vagy a boltba? na ugye. csak ott érdemes hasonlítgatni 1:1-ben ahol a képességeik ugyanazt a célt igyekeznek megvalósítani, minden másnál tök eltérő előnyök és hátrányok vannak.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2014.01.08. 09:35:26

@ikaljan: kösz a részletes infót az érzékelőről. ha már ennyire belemélyedtél, mit gondolsz az ISO értékekről?

kekegsm 2014.01.13. 08:39:47

@Macropus Rufus: Az akksiproblémát meg lehet oldani, fogsz egy teherautóakksit, vezetékkel rákötöd a pluszt a telefon akksijának a pluszára, a mínuszt a mínuszra, és már rögtön bírja 1 hónapot, ha ügyes vagy.

Ha nem tudod megoldani, akkor benned van a hiba.
süti beállítások módosítása