Indafotó képoldal revamp - maximális slide-show élmény [updated]

2015.05.26. 15:29 Leni 37 komment

Tessék kapaszkodni! Még nagyobb lett a kép! Modellváltás az Indafotó képoldalán. 

Korábban a képoldal olyan volt, mint egy csillagromboló vezérlőpultja. Rátettünk mindent, hogy lássátok, üssétek, nézzétek, olvassátok, lapozzátok. 

indafoto_kepoldal_2014.png

Az évek során felismertük, hogy a sok információ helyett az Indafotó lényege maga a kép, és csak aztán kell megmutassuk az összes többi - egyébként a fotósok számára fontos - információt. Ennek szellemében készült az új ruha, amit igyekeztük a kor szellemének megfelelő intuitívitással felvértezni.

És jön a nagy kép, az eltűnő menü, és a képernyő alsó részén eltüntethető infó sáv. Tessék nézni, ilyen lett.

esozesben_gazdag_punkosd_kocsisnorbert_indafoto_hu.jpg

A teljes képoldal pedig így néz ki, amit akkor értek el, ha lefelé görgettek vagy a Indafotó menüjére húzzátok az egérkurzort.

indafoto_kepoldal_2015.png

A legfontosabb információk és a kedvencelés, valamint a megosztás funkciók a képoldal alján kaptak helyet. Minden mást száműztünk a hajtás alá.

A kép alján található infósáv a kép közepére kattintással akár ki is kapcsolható, hogy a kép zavartalanul élvezhető legyen. Így megmutathatjátok bárkinek az adott album vagy gyűjtemény összes képét. Ha ismételten a kép közepére kattintotok, akkor bekapcsolható a böngésző teljes képernyős (full-screen) üzemmódja, a maxi slide-show élmény. Az összes kontroltt mutatjuk alább:

vezerlok-indafoto-kepoldal-2015.jpg

Lefelé görgetéssel érhető el a képoldal adatlapja és a kommentek folyama, valamint a beágyazás (embed) funkció. A képhez tartozó profillal továbbra is elérhető a cím és a leírás szerkesztője.

Bónusz: a képoldal modern böngészőkben billentyűkkel is "megy". Kapcsolódó segítséget a nemzetközi h karakter jeleníti meg.

 

[update] A kedvencelők ideiglenesen lekerültek a képoldalról, de hamarosan ismét elérhetőek lesznek. Addig is, kérjük figyeljétek az inboxotokat, ahová szorgalmasan küldjük a kedvencelési értesítőket.

 

Ne feledjétek, a fotózás megosztással végződik, és az Indafotón a kép a tietek marad!

Indafotó csapata

A bejegyzés trackback címe:

https://indafoto.blog.hu/api/trackback/id/tr927492384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krémusz 2015.05.26. 16:26:20

Ez nagyon klassz lett.
....Az első kép, amit így néztem meg az előbb, szinte fejbe vágott. :)

Nekem nagyon tetszik!

Nagy István. · https://www.flickr.com/photos/123580351@N02/ 2015.05.26. 17:00:21

Egyértelműen jó lett! Végre! : )
Jöhetne a többi felület...

Koboldka 2015.05.26. 17:24:05

Nagyon szép lett! :)
Azonban az nem tetszik, hogy ezután azt se fogom látni, hogy ki kedvenceli a fotómat. ( Ha erre vetemedik:) :) )
Persze ez nem szükséges infó egy fotó megnézésénél, de szeretem tudni :)

ildsisy 2015.05.26. 17:29:37

Nagyon nagyon tetszik! Éppen ideje volt, klassz lett!!! :) Gratula!

ENZO 2015.05.26. 18:14:12

Már az előző nagy változás is teljesen kikészített, de még meg lehetett szokni. Viszont ez most nagyon mellé ment szerintem :(( Hogy lehet kedvencelni? Hogy lehet megnézni kik kedvencelték a képeim? A saját képeimnél miért ne látom, hogy hány kedvenc van rajta? Légyszives valamit csináljatok, hogy lehessen használni a régebbi felületet is, mert ez így nagyon-nagyon elveszi a kedvem az egésztől... :( Teljesen a közösség ellen van az hogy nem látni kis képeknél, hogy írta-e valaki alá és hasonlók...

anna schwelung 2015.05.26. 18:56:22

Szerintem baromi jó ez a nagy felület!
Amióta indázom, szeretem megnézni a legnagyobb méretben a fotót. Régebben rá kellett menni a legnagyobb méretre, aztán ha valamit pötyögni akartam, visszamehettem az eredeti kis képre, ami megnehezítette ezt a játékot. A legutóbbi időkben már segítettetek valamelyest a problémát orvosolni, az is klassz volt....de ez a mostani, "minden egy helyen" szinte mindent visz! Gratulálok!

Koboldka felvetése tényleg helytálló,hiszen a számadatokból nem tűnik ki a kedvencelők személye...

nevetnijo 2015.05.26. 19:12:34

Nekem is tetszik, tényleg a fotón van a hangsúly! Ahogy Koboldka, én is hiányolom, hogy nem látom kik kedvencelik a képeimet.

Zo HUN · www.porscheonly.blog.hu 2015.05.26. 21:22:20

Sajnos nekem sem tetszik annyira ez az új megjelenés, de belátom, most "ez a divat, haladni kell a korral".

Én is kiemelném, amit már Enzo kolléga említett: sajnos már nem tudjuk megnézni, kik kedvencelték a képeinket, ezt nagyon nagy hiányosságnak tartom és sokat levon így a kedvencek értékéből, mintha csak egy random szám generátor adna egy értéket a kép mellé, nem tudjuk, ki van az kedvenc mögött, nem tudjuk megnézni az ő profilját, képeit stb.

A korábbi újítás alkalmával eltűnt elölnézetes kommentszám is egy érvágás bizonyos tekintetben. Nagyon jó lenne újra látni ha rávisszük a kurzort a kisképre megnyitás előtt, hogy a kedvencszám mellett hány komment érkezett a képre.

Lehet, hogy a régi kinézet "csillagromboló volt", ellenben ez az új megjelenés közösség romboló. Bizonyos fotós társaságoknál az egymás közti kommunikáció szerves része (volt) a kép alatti kommentelés, így viszont könnyen lehet, hogy egy egyébként közepes kép alatt megjelenő információról/sztoriról lemaradunk, mert nem nyitottuk meg a fotót. Míg ha ott lenne a kommentszám jelző, ilyen nem fordulna elő.

Kérlek benneteket kedves indások, hogy fontoljátok meg a kommentek számának újbóli kijelzését az elölnézeti képeknél és hogy újra tegyétek láthatóvá, ki kedvencelte el a képeinket! Ezek fontos részei és értékei voltak a korábbi oldalváltozatoknak.

irenne56 2015.05.26. 21:27:34

Óriási! :-) Nagyon tetszik az "újmódi" képnézegetés variációja! :-)

Én is hiányolom, hogy nem látom, kik "kedvencelték" a fotókat! :-(
Lehet korrigálni ezt a problémát? :-)

Johnny_B 2015.05.26. 21:57:30

Sokkal jobb lett!
Szokni kell az új felületet, de hamar menni fog... :-D
Előttem szólókhoz hasonlóan a kedvencelők láttatása jó lenne.

Tutajos 2015.05.27. 08:17:53

Sok előttem szólóval egyetértek abban, hogy hiányolják: nem tudhatjuk meg, kik kedvencelték képeinket.
Ez a hiányosság szerintem az "új ruha" minden előnyét semlegesíti. Pedig az Indafotó saját szavai szerint arra törekszik, hogy megmutasa "az összes többi - egyébként a fotósok számára fontos - információt".
Ha lehetséges, kérem, kérjük vissza ezt a lehetőséget!

rezirezi 2015.05.27. 09:54:12

Ha jól értem, pont az lenne a lényeg, hogy a fotók – képek hangsúlyozottabbak legyenek a hozzászólásokkal szemben, ezzel is ösztönözve azt, hogy mindenki igyekezzen a lehetőségeihez mérten inkább kevesebbet, de azt jobb minőségben adni.
Valamint, hogy a „közepes” képek ne azért legyenek népszerűbbek a nem „közepesekkel” szemben, mert „sztoriztak” alatta.
Vannak – voltak olyan kéretlen és nem illendő „sztorik”, amikkel nem szívesen azonosulna az, aki kapta. Nincs mindenkinek lehetősége „őrizgetnie” a fotóit, s mire egyáltalán észreveszi, hogy „cenzúrázást”, moderálást igényelne egy-egy komment, amit számára idegenek írtak, addigra esetleg csorbul a jó hírneve és az indafotó, - ami eredendően nem bulvárlap - hírneve is.
Vannak, akik ilyen okokra visszavezethetően tartózkodnak az egyébként minőségi, szép felületű indafotótól.

Mondjuk, elképzelhetőnek tartanék egy olyan megoldást, hogy a felhasználók hozzáférhessenek a saját fotóikat kedvenckét jelölők névsorához, de az továbbra se legyen nyilvános, vagy; hogy dönthessenek arról, hogy az adott felhasználótól szívesen fogadják-e a ♥ - eket, kommenteket, vagy sem.

Tacsi világa 2015.05.27. 12:07:59

Nagyon tetszik az őj formátum. Pontosan a kép nagysága és szépsége az, ami vonzó az indafotóban. Most még azt kell kipróbálnom, hogy a teljesen nyitott képekkel is meg lehet-e osztani albumot, mert én azt gyakran megteszem....

vlmworld · http://www.vlmworld.com/ 2015.05.27. 15:14:18

Nekem bejön az dizájn, sokkal letisztultabb, mint a korábbiak. A beágyazás gomb nálam nem elérhető, remélem mihamarabb ez is megoldódik. Grat!

fülekibácsi 2015.05.27. 20:08:25

Anno volt a "ráncfelvarrás". Őszintén: nem tetszett. Ez most kárpótol. Teljes szépségében láthatjuk a képeket. Gratulálok az ötlethez!

Tacsi világa 2015.05.28. 05:24:56

Ma reggel észleltem, hogy a címkézés módosítását nem tudom lebonyolítani. Bárhova kattintok, az összes képem bejön kisebb méretben. Továbbá az sem annyira szimpatikus nekem, hogy a címkézés a kép alatt szinte feltűnőbb, mint a kép címe, sokan összetévesztik és azt gondolják, hogy valami értelmetlen zagyvaságot írtam oda. További problémám: miközben írom a címkéket, azok sorra eltűnnek a szemem elől és nem tudom írás közben átnézni, ellenőrizni. A szöveg írásakor nem ártana, ha mindent látnánk, a kész képnél viszont kissé szerényebb helyen lehetne.

zoliber 2015.05.28. 09:50:15

Sziasztok! Én is azt gondolom, hogy 1.) nem látom, hogyan lehet kedvencelni, 2.) nem látom, kik kedvencelték. (Bár az előbbi egy fokkal fontosabb. :-) ) A kedvencelés jelenlegi formájában csak úgy lehetséges, ha általam követett emberek új képeit meglátom a hírfolyamon, vagy bármelyiket az érdekes képek között. Ez viszont a nagy egészhez képest leszűkíti a lehetőségeket a tetszésnyilvánításra.
Ha rámegyek valaki profiljára vagy valamelyik gyűjteményre, és onnan nézem a képeket, akkor a kedvencelés lehetősége eltűnik, és így szegényessé válik. Tulajdonképpen eltűnt az, ami miatt korábban interaktívvá vált az Inda.
A dizájn mindenesetre jó. A korábbi újításban az is tetszett, hogy az egérrel a képre rámenve (tehát nem is feltétlenül megnyitva a képet) láthattam a kedvencelők számát. Ugyanebben a formában jó lenne, ha a megtekintésszámot is láthatnánk képre kattintás nélkül, csak az egérrel rámenve.
Tisztelettel ;-)

anna schwelung 2015.05.28. 12:54:43

@zoliber: A kedvencelésnek az előző formája, miszerint akár az érdekes képek közt, akár a fotós oldalán látható egy oldalnyi kép közt az illető rákattinthatott a neki tetszőre és máris ugrott egyet a számláló, igen torz adatokat eredményezett. A fotó valódi megtekintése nélkül lehetett kedvencelni, ami szerintem a komolytalan és az üzemszerűen lájkolóknak kedvezett.... ebből adódóan számtalan esetben tapasztalhattuk, hogy egy fotó esetében jóval nagyobb volt a szívecskék száma, mint a látogatóké, hiszen a nézettség számlálója csak a kép tényleges megnyitásakor dolgozott.
Most viszont ha kipróbálod, hiába ütsz rá az egy oldalon sok kép közül bármelyik szívecskéjére, az nem veszi a jelet, csak ha megnyitod a fotót. Így már kiküszöbölhető, hogy 1 perc alatt valaki 20-25 fotót is kedvenceljen, melyre nem egyszer volt példa a rendszer által küldött üzenet megtekintésekor.

zoliber 2015.05.28. 13:01:51

@anna schwelung: Igen, de az én fő problémám nem is ez, hanem hogy ha rákattintok a képre, akkor nem is lehet látni, hol kedvencelhető a kép. Azt látom, hányan lájkintották. De hogy én hol tudom az adott képet, ha belekattintok, azt a mostani formájában sajnos nem. ;-)

anna schwelung 2015.05.28. 13:06:14

@rezirezi:
Nagy tisztelettel kérdezem, mit jelent az hogy :" Nincs mindenkinek lehetősége „őrizgetnie” a fotóit,....." Hiszen azt a rendszer őrzi, nem a kép készítője.
Továbbá kinek a tiszte eldönteni, melyek a "közepes" és a "nem közepes képek" ??... valamint mindannyiunk épülésére a "sztorizás" helyett legyenek inkább versidézetek a hozzászólások helyén?

anna schwelung 2015.05.28. 13:20:10

@zoliber:
Megnyitottam profilod 1. oldalát, ahol talán 36 fotó leledzik. Hiába kattintottam rá a nekem igazán tetsző
"fentről egyszerre" kép szívecskéjére, semmi sem történt....de amikor megnyitottam és lefelé görgettem, ahol minden adat prímán látszik, máris láthatóvá vált a fehér szív, melyre kattintva szerényen elpirult és a 33-as szám 34-re emelkedett.
Lehet, hogy nem görgettél lefelé?

zoliber 2015.05.28. 13:24:15

@anna schwelung: Köszönöm a kedvencelést. :-)
Nálam sajnos semmi változás...

anna schwelung 2015.05.28. 13:31:50

Szorrrri :-( ...így jelen esetben nem tudom alkalmazni a nagyon régi tévés szlogent, miszerint "A hiba nem az Ön készülékében van! :-D

Antalmarta 2015.05.28. 21:22:17

Köszönjük az újításokat ! Nagyon szép lett ! ( Én azért kedveltem a csillagromboló üzemmódot is.... )

fülekibácsi 2015.05.29. 19:28:17

@anna schwelung: Nekem "sikerült" kedvencelni kis képet az érdekes képek oldalán. A szivecske vette a jelet és a számláló ugrott egyet. Talán csak "gyerekkori betegség" :) majd kinövi.

rezirezi 2015.05.30. 11:32:57

@anna schwelung:

Idézet Zo HUN nevű felhasználó kommentjéből:

„ …könnyen lehet, hogy egy egyébként közepes kép alatt megjelenő információról/sztoriról lemaradunk, mert nem nyitottuk meg a fotót. Míg ha ott lenne a kommentszám jelző, ilyen nem fordulna elő. ”

Ezt a kommentet elolvastam, a „közepes” szót és a „sztori” szót idéztem, mikor leírtam azt a gondolatomat, hogy szerintem az indafotó egyik célja a minőségi felület biztosításával az lehet, hogy a fotók, képek nagyobb hangsúlyt kapjanak, mint a „sztorik”.

A kérdésed;

„kinek a tiszte eldönteni, melyek a közepes és a nem közepes képek?”

Ezt a kérdést nem tudom megválaszolni.
Nem tudom, hogy kié. Szerintem senkié. Mert ez szubjektív.

A „sztorizás” kifejezéssel, - amit persze én is csak idéztem - nem gondoltam a te „sztorijaidra”.
Azokra az általad is ismert esetekre gondoltam, amikor - mint írtam is - „moderálást” igényelnének a hozzászólások, mert offenzív jellegűek, obszcén szavakat tartalmazva.
Az Indafotón nem volt, talán még most sincs moderátor.

Persze, lehet, hogy igazad van, és ezek a „sztorik” is mindannyiunk épülését szolgálják.

Kérdezed, hogy legyenek-e inkább versidézetek az ilyen hozzászólások helyén?

Nem hiszem, hogy javaslatot kellene tennem.
De a magam részéről tényleg szívesebben olvasnék akár versidézeteket is, illetve bármi más kulturált szöveget, vagy semmit, viszont mások nevében nem tudok nyilatkozni, mert ki mit szeret, mi az igénye; az szuverén.

Kérdezed, hogy mit jelent az, hogy „nincs mindenkinek lehetősége „őrizgetnie” a fotóit?”
Megjegyzed;
„Hiszen azt a rendszer őrzi, nem a kép készítője.”

Válasz:
A fotók alatt bárki bármit írhat, mintahogyan ezt a témát előzetesen már részletesen taglaltuk.
Az Indafotó nem biztosítja az elő - utómoderálás lehetőségét.
Ha trendi néhány felhasználó részéről az, hogy a belső feszültségeiket a képeken és azok feltöltőin vezetik le, akkor a „kép készítőjének”, ha nem akarja azt, hogy galériája a fent említett „sztorizás” által váljon látogatottabbá, akkor nem marad más választása, minthogy rendszeresen „őrizgeti”, ellenőrzi a fotóit a nem illendő kommentek szűrése érdekében. Erre a tevékenységre viszont általában nincs idő. Ezért azután vannak olyanok, akik inkább nem töltenek fel több képet, és a meglévők többségét is rejtett albumokba helyezik.

Remélem, a bőven körülírt magyarázattal számodra is érthetővé vált a kérdéses kifejezés.
És remélem, hogy tiszteletben tartod azt, hogy további kérdések megválaszolására jelenleg nincs időm.
Bár a tisztelni tudás, az, szerintem nem tanulható, az vagy volt mindig, vagy soha nem is lesz.

fülekibácsi 2015.06.01. 11:20:06

@tacsi101: Ma reggel észleltem, hogy a címkézés módosítását nem tudom lebonyolítani - írtad. Azóta már lehet, hogy megtaláltad a megoldást. Ha mégse, akkor a módosítandó cimke mellé viszed a nyilat és "KATTINTS A MÓDOSÍTÁSHOZ" ugrik fel. Véletlenül jöttem rá.

nevetnijo 2015.06.01. 11:56:58

@zoliber: Nem tudom nálad mi lehet a gond. Nálam minden működik, ha valakit nem követek, de tetszik a fotója, akkor is tudok kedvencelni.

nevetnijo 2015.06.01. 12:16:07

@tacsi101: fülekibácsi megelőzött, a címkék után a fehér részre kattintva tudsz módosítani. Szerintem a cím és a címke jól szétválik. Hiszen a címkék piros színnel jelennek meg. A cím pedig nagyobb betűmérettel jelenik meg, mint a címkék.

Tacsi világa 2015.06.02. 11:33:45

@fülekibácsi: Köszönöm a tanácsot, ki fogom próbálni, vagyis gyakorolni.

Tacsi világa 2015.06.02. 11:36:06

@nevetnijo: Köszönöm, megkaptam mindkét üzenetet, most ismerkedek a kezeléssel. Tényleg jobb és szebb, ezért is tárolom itt a fotóimat. Ugyanakkor, ha megfelelő címkékkel látom el, minden egyes képre könnyedén rátalálok. Persze nem mindig címkézem jól, de az egyedül az én hibám....

anna schwelung 2015.06.25. 13:21:59

Ott kukucskálnak a kedvencelők a címkék mellett :-D
Klassz megoldás, köszönet érte!

anna schwelung 2015.06.25. 15:20:02

Gondolom még megy a módosítgatás, mert 15:17-kor nem lehet címkéket, képaláírást írni.

anna schwelung 2015.06.25. 19:54:12

Továbbra is az a kérdésem az Indafotó csapatához: mi az oka, hogy ma délutántól a frissen feltöltött fotókhoz nem lehet címet adni (kénytelen voltam már előre megírtat feltölteni), továbbá nem lehet címkézni és nincs lehetőség képaláírást tenni? Ugyanakkor az előzőekben feltöltötteknél ez mind megtehető.

Remélem nem a Marsról kell engedélyt kapni, hogy ez megtörténhessen!...de talán onnan is hamarabb megjön a visszajelzés! Már eltelt a mozdonyfotó feltöltésétől negyed óra és nulla, zéró a lehetőség :-( :-(

Tutajos 2015.06.29. 12:02:25

Kedves Indafotó!
A magam részéről örülök, hogy a kedvencelők képét már látom a képek alatt. Mindemellett a "csillagrombolós" megjelenítés több hasznos információt adott a kedvencelők listájával és a kedvencelés idejével.
Ha egy további kattintással elérhető lenne egy ehhez hasonló megjelenés, hálás lennék érte.

zoliber 2015.08.17. 10:40:51

Hölgyek-Urak,
az oldal dizájnja összehasonlíthatatlanul jobb, mint a korábbiak, de sokszor látom úgy, hogy az "Érdekes képek"-részre nincs kellő figyelem fordítva. Régen egy embertől egy héten egy kép szerepelhetett azon a részen.
Természetesen benne volt az is, hogy attól az egy embertől valaki azt a képet éppen nem találta érdekesnek, ill. ránézve az összes képére, tulajdonképpen egyiket sem. Ez utóbbi természetesen ízlés dolga.
Mostanában viszont előfordul, hogy az "Érdekes képek"-rész egy emberre "száll rá", több képét teszi ki, akár tucatnyit is. Természetesen elvéve ezzel másoktól a szereplési lehetőséget. Erre létezhet valamiféle megoldás?
süti beállítások módosítása