Indafotósok - zati

2009.04.03. 13:29 Hargita Nándor 4 komment

 

Zámbó Attila (zati)

 

 

Indafotó: http://indafoto.hu/zati

 

 

“Civilben” mivel foglalkozol?

 Egy szoftverfejlesztéssel foglalkozó céget vezetek.

 

Mi volt az első saját fényképezőgéped?

 Régebben annyira nem érdekelt a fényképezés, hogy csak az első lányom születésekor vettem 2001-ben egy Fuji FinePix 2600-as kis kompakt gépet. De ez a gép még nem sarkallt arra, hogy komolyabban elkezdjen érdekelni a fotózás.

 

Most mivel fotózol?

 Egy Nikon D80-as gépem van 2008. február eleje óta. Ez fontos dátum, mert én igazából ekkor kezdtem csak fotózni. Teljesen megfogott az élmény. Egy ilyen kamerával egész más fotózni. Látom a keresőben a beállítások hatását, kézben tartom a fókuszálást, hallom, ahogy kattog a zárszerkezet…

Egy Nikon 18-135-ös KIT objektívet, egy Nikon 50mm 1.8D-t (ez a kedvencem…), és egy Sigma 70-300-ast használok.

 

Van kedvenc fotótémád?

 

Alapvetően mindent szeretek fotózni, és sok mindent ki is próbálok, de eddig a portré az a téma, amit legjobban megkedveltem. Ezen belül is a gyerek portrék. Talán nem meglepő, hiszen van három gyönyörű kislányom, és nagyon szeretem őket fotózni. Az első fotóim is ebben a témában születtek, amelyeket lelkesen meg is osztottam másokkal különböző fotós fórumokon. Hamar világossá vált, hogy nagyon sokat kell tanulnom a fényképezésről, és a negatív vélemények, de a pozitívak még inkább arra ösztönöztek, hogy ennek érdekében mindent meg is tegyek. Szerencsére a családom is támogat a fotózásban, és nem veszik rossz néven, hogy állandóan kattogtatok, sőt folyamatosan keresik nekem a témákat, szólnak, ha látnak egy madarat vagy egy bogarat.

 

 

Melyik volt a legemlékezetesebb fotózásod?

 Általában nem jegyzem meg ezeket az alkalmakat, talán azért mert nincs is szükség rá. Azt vettem észre, hogy amióta komolyabban veszem a fotózást, minden alkalom megmarad, illetve pillanatok alatt felelevenedik. Ahogy ránézek egy fotóra, egyből előjönnek a hozzá kapcsolódó élmények, érzések, körülmények. Pedig az elmúlt évben több tíz ezer képet készítettem.

 

Hova mennél szívesen fotózni Magyarországon…

 Bárhol szívesen fotózok. A nagyvárosokban szívesen fényképezek modern épületeket érdekes nézőpontokból, erre Budapesten van igazán sok lehetőség. De talán olyan helyekre szeretnék elmenni legjobban, ahol olyan érintetlen tájakat lehet fotózni, amit nem ront el egy villanyoszlop vagy éppen egy épület.

 

...és az egész világon?

 Olyan helyekre szeretnék elmenni, ahol alapjaiban más kultúrákkal találkozhatok. Nagyon vonzó célpont számomra Dél-Amerika, vagy a Távol-Kelet.

 

Mi a kedvenc saját képed az Indafotóra feltöltöttek közül?

zati: Színésznő kicsiben

zati: Hajzuhatag

 Igazából sok kedvenc képem van, talán ezt a két képet emelném ki.

...és az összes indafotós kép közül?

 Ez esetben sem vagyok könnyű helyzetben, rengeteg remek fotót láttam már itt. Most épp ezt a kettő képet választom, de pár óra múlva lehet, hogy másik képet mondanék kedvencemnek:

Italiafoto: IMGP0406

imoka: Kánikula

(Ez a kép kategóriagyőztes díjat nyert a 2008-as Indafotó Nyári fotópályázaton - a szerk.)

 

Hány képet készítesz és kb hányat tartasz meg egy alkalomról/témáról?

 Nagyon változó. Van olyan, hogy eszembe jut egy téma, és csak 4-5 képet készítek róla, ha sikerül megvalósítani, amit elterveztem. De volt eset, amikor 2-3 óra alatt kb. 800 képet készítettem. Sajnos nagyon nehezen szánom rá magam, hogy képeket töröljek, ezért nagyjából mindent megtartok. Egyelőre próbálom tréningezni magam, hogy nyugodtabban töröljem a kevésbé jól sikerült képeket.

 

Ha fotózás után finomítasz még a képeiden, hogyan és milyen szoftverrel teszed?

 Általában miután áttöltöm a képeket a számítógépre, végigfutom őket, és azokról, amelyek tetszenek, egyből készítek egy, vagy több feldolgozást. Sokszor kipróbálok több verziót is. Ezekhez a Photoshop Elements, a Lightroom, a PhotoScape, és a PhotoMatix Pro szoftvereket szoktam használni.

 

Melyik 3 oldalt olvasod leggyakrabban a fotóblogok, fotós oldalak közül?

Az Indafotón kívül? :)

Elsősorban fotós fórumokat olvasok, ezeken az oldalakon rengeteg, tanácsot kaptam, és rengeteg dolgot tanultam:

http://www.fotohaz.hu/fotoarena

http://www.fotozz.hu

http://www.kenrockwell.com

  

Köszönöm az interjút!

A bejegyzés trackback címe:

https://indafoto.blog.hu/api/trackback/id/tr871043844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Djur (törölt) 2009.04.05. 08:38:27

Hajrá Atesz, csak így tovább :-)

ha valaki szeretne modellt állni neked, hol veheti fel veled a kapcsolatot? :-)

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2009.04.06. 16:52:17

Ken Rockwell a legnagyobb Nikon evangelista :)

zati75 2009.04.07. 10:50:25

@Djur: Hát izé, majd létrehozok egy irodát erre a célra, azt hiszem :)

zati75 2009.04.07. 10:51:34

@darthwalk: Bizony-bizony :) Minden Nikon-osnak csak ajánlani tudom :)
süti beállítások módosítása