Gyere le velünk, le gyere a föld alá - fotóséta a metróban

2009.12.21. 11:30 Hargita Nándor 56 komment

Január 2-án újabb metrós fotóséta, ezúttal a Duna alatt, a Gellért tértől a Kálvinig. 3 érdekes állomást tekinthetünk meg ismét methan vezetésével, a Gellérten megyünk le - ami már sokkal jobban áll mint az előző alkalommal - átsétálunk a Duna alatt a hírhedt Fővám térre, majd onnan tovább a Kálvin térre.

KGyST: dscf3989

Ebben az alagútban sétálunk majd, csak kicsit arrébb. (fotó: KGyST)

Január 2-án még nem dolgoznak odalent, ezért nyugodtan lehet majd fotózni, cserébe az állomásokon világításból is jóval kevesebb lesz (az alagút mindig ki van világítva), erre készüljetek fel, akinek esetleg állványa és monopodja is van, az elhozhatná kisegíteni azt akinek nincs.

Gyere kompakttal is

Természetesen ez nem egy elitklub, bárki jöhet, bármilyen fényképezőgéppel, annyi kérésünk lenne, hogy kommentben mindenképpen jelezzétek ha jöttök, hogy fogalmunk legyen a létszámról.

Öltözz alá

Abból kiindulva, hogy tegnap éjjel -17 fok volt Budapesten, holnap meg +10 lesz, fogalmunk sincs mennyire kell felöltözni, ne számítsatok azért nagyon melegre.

Időpont

A séta délben kezdődik, 2010 január 2-án, 11:45 és 12:00 között van találkozó a BME K épület előtt, és kb. 2 és fél, 3 óra hosszú lesz.

Spinoff

Mivel ebédidőben sétálunk, ezért egyrészt hozz magaddal kaját, másrészt nem elképzelhetetlen, hogy utána beülünk valahova meginni egy jó hideg sört meg enni valamit :)

Fotók

A fotókat töltsd fel az Indafotóra fotóséta metró m4 gellért_kálvin címkékkel ellátva, hogy szépen megjelenhessen belőle egy összefoglaló blogposzt.

A nagyszámú érdeklődés miatt újak már nem jelentkezhetnek :(

A fotóséta szabályait itt találjátok.

A séta képei erre vannak.

Néhány videó is készült

A bejegyzés trackback címe:

https://indafoto.blog.hu/api/trackback/id/tr441612757

iDareeo 2009.12.21. 13:04:36

mindenképpen ott leszek

natural01 2009.12.21. 13:14:35

+1 azaz én már 2 :)

bldo 2009.12.21. 13:18:52

Kettő fő érkezik, egy még bizonytalan.

krampi 2009.12.21. 13:25:32

itt a kezem, jelentkezem

aribazsy 2009.12.21. 13:29:32

Ilyet lehet hogy az előtte zajló eseméynektől függően mennek ;)

kelemenbandi 2009.12.21. 13:38:12

kelemenbandi+4fő, a többiek nevében nem tudok nyilatkozni

stgotio 2009.12.21. 13:41:04

2 fővel a Szabó család is részt venne az eseményen

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2009.12.21. 14:18:00

halihó, tök jó, hogy ennyien érdeklődtök, nem számítottunk ilyen zajos sikerre! :))

nem baj, ha nagyon sokan vagyunk (legalább beleheljük a 30 méter mély állomásokat :) viszont, mivel munkaterületre megyünk, lehet, hogy nem baj, ha kezelhető méretű marad a csoport.

nyugodtan jelentkezzetek, időben szólunk ha már túlnőttünk egy határt.

egy másik kérés, hogy a későbbi jelentkezők azért ne ötödmagukkal jöjjenek, hanem +1-2 fővel inkább.

köszi.

Zsee 2009.12.21. 14:38:54

én is csatlakozom

xt198 2009.12.21. 15:27:44

akkor ez most ingyenes.. nem kell regisztrálni? stb

KGyST · http://repules.tumblr.com 2009.12.21. 15:28:07

@darthwalk:
A várható másnaposság miatt nyugodtan eloszthatod kettővel, a mínuszok miatt még kettővel :)

emkorec 2009.12.21. 15:44:41

Én is mennék, köszi! :)

pihe · http://www.csorge.hu 2009.12.21. 15:45:56

Mindenképpen ott leszek, ha a kevésbé aktív tagok is jöhetnek. :o)

kmaate · http://kmaate22.blog.hu 2009.12.21. 15:58:35

én is mennék (2 fő összesen), köszi!

Maglite83 2009.12.21. 16:14:35

Én is szeretnék menni ! Kösz!

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2009.12.21. 16:15:13

@xt198: regisztrálni nem kell ennél jobban, hogy ide írtál kommentet.

@pihe: perszehogy, sőt!

elpe 2009.12.21. 16:25:45

Nekem 99 % (tőlem független okból), de inkább jelentkezem, nehogy kicsússzak a létszámból. Ja, és +1 fő.

Szendi 2009.12.21. 16:45:04

Én is szeretnék menni! (+1 fő ha lehetséges)

gober 2009.12.21. 16:58:44

Én is szeretnék menni,ha lehet, összesen Én + 1 fő.

Pmisi 2009.12.21. 17:11:04

én is mennék!+1fő

Gábor82 2009.12.21. 17:14:56

Én is szeretnék menni

GrafUr · http://grafur.hu 2009.12.21. 17:19:28

Én is nagyon szeretnék menni (EOS 300 D-vel), és vinnék plusz egy főt.
Van egy régim öreg állványom, viszem majd azt is! :) (bár elég sok vele a szenvedés, ezért lehet majd odaadom inkább annak, aki szeret öreg állványokkal szenvedni! :) )

PPéter 2009.12.21. 17:34:06

Két fő jelentkezik :)

csapeti 2009.12.21. 18:00:56

Én is mennék +1 fővel.

Kimura 2009.12.21. 19:13:46

érdekelne, jönnék

Zo HUN · www.porscheonly.blog.hu 2009.12.21. 19:28:57

Én is jövök, ha nem gond! :) Nem minden nap jut le az ember a metróalagútba.

zsigivili 2009.12.21. 20:03:41

Csatlakoznék + 4 fő

uffff 2009.12.21. 20:35:56

Helló mindenkinek!
Ha beleférek a keretbe, mennék én is.

uffff 2009.12.21. 20:38:22

Ja, még annyi, hogy sokat segítene, ha valaki elárulná, hol találom a BME K épületet. Köszi!

-nyakas- 2009.12.21. 20:49:04

Ezt én sem hagynám ki! Ott leszek, ha lehet! Jan. 2. ... Nem felejtem :-)

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2009.12.21. 20:51:49

halihó - egyelőre ennyien tudunk lemenni, meg kell beszélnem az idegenvezetőnkkel, hogy gond-e ennyi ember, vagy sem.

addig a kommenteket lezárom, holnap frissítem a posztot az infókkal!
süti beállítások módosítása