Az Indafotós sztorik mai mesélője Hunszabi és Zozo
Alig múlt el az őszi apály miatti nagy Duna-turizmus, újabb nagy esemény vonzotta a fotósok és turisták hadát: a jégzajlás. Február elején csak úgy röpködtek a mínuszok, a Duna is készülődött a koronázásra hátha... végül nem fagyott be, királyt sem választottunk, de rengeteg jégtábla vonult le a vízen a fagyálló fotósok legnagyobb örömére. Így tehát Zo_zo-val és Deccarddal elhatároztuk, hogy 11-én, szombaton mi is készítünk pár hajnali képet a jégzajlásról, méghozzá a Citadella tetejéről.
A hétköznapokkal ellentétben a hajnali 4:30-as ébresztés nem okozott különösebb gondot, 6-kor már a 27-es megállójában vártam a többieket a Móriczon. Zo_zo megfeledkezett a szombat hajnali menetrendekről, így kicsit késett, Deccardnak viszont túl korai volt az időpont, őt legyőzte az álom. Csípős hideg volt lent is, a hegyen viszont már csontig hatolt. A Citadellán belül még sosem voltam, így eleve nagy élmény volt bejutni, de így hajnalban, teljesen üresen még nagyobb hatással volt rám.
A falon azonban jött a hidegzuhany, -20 0C. Ehhez még társult az orkán erejű szél, aminek még az állvány is alig állt ellen, így jó pár kép be is mozdult. 10 perc alatt teljesen átfáztunk és annyira szúró volt minden levegővétel, hogy inkább úgy határoztunk, hogy a Gellért-hegyi kisebb kilátókból fotózunk. Ízelítőt kaptunk Szibériából, de köszöntük elég volt. A hegyoldalon a szél alábbhagyott, de a hideg maradt. A lábainkat lassan már egyáltalán nem éreztük (a 3 zokni is kevésnek bizonyult), de rendületlenül csináltuk tovább a hosszú záridős fotókat. Negyed 8 körül nagyban vártuk a napfelkeltét egy szélvédettebb helyen, de mindhiába. A szmog eltakarta a horizonton felbukkanó Napot, így fájó szívvel, de továbbhaladtunk lefelé. Ezúton megjegyzem, hogy fém állvány cipelése esetén erősen javasolt a kesztyű viselése, különben könnyen hozzáfagyhat az ember keze, anélkül, hogy észrevenné. A rakparti időjárás szinte tavaszinak bizonyult a fentihez képest, de még ekkor sem igazán olvadtak fel lábaink. A rakparton még csináltunk pár hosszú záridős képet, de aztán a nagylátót telére cseréltük és a Szabadság híd alatti hajléktalan jakuzzihoz vonultunk, mert már messziről is szépnek tűnt a hajnali ellenfényben a felszálló párában üldögélő kacsák látványa.
Eszméletlen látványos volt az egész, a meleg és párás sziklákon üldögélő madarak közeledésünkre fel-fel röppentek és a vízben gyűltek össze. Én itt készítettem a nap legjobb fotóját, és ekkor már a lábam sem fázott, úgyhogy nagy volt az öröm. 9 óra fele már mennem kellett, így magára hagytam Zo_zo-t, aki még tett pár kört a Szabadság-hídon a zajlást fotózva, azonban a hideg őt is legyőzte és (mint azt később mesélte) mikor megszomjazott hiába vette elő az ásványvízét, maximum nyalogathatta volna, mert az teljesen megfagyott.
A nagy hideg ellenére (vagy pont ezért) hatalmas élmény volt az egész, bátran merem ajánlani minden bátor szellemű fotósnak, hogy alkalomadtán hajnalonként fogja a fotós cókmókot és induljon neki a városnak vagy a természetnek, garantált lesz a siker.
Ha van neked is fotós történeted, oszd meg Wandával vagy velem!