Azt hiszem, nem vagyok eléggé elszánt fotós.
Mondom mindezt azért, mert nagy sajnálatomra nem szolgálhatok humoros, vicces, elképesztő történetekkel. Eggyel sem.
Nem kerültem összetűzésbe az utca emberével (mosolyogjon, Józsi bácsi, az isten áldja meg...), nem kiabáltuk le egymás fejét fotós kollégákkal sem egy jó témáért (húzzál a részegemtől te gyökér, én találtam meg a pad alatt!) Egyszer sem. Állat sem köpött szembe, mikor arra kértem, készítsünk egy portrét.
Nem mondom, kért már meg idős néni, hogy vegyem ki azonnal a filmet a gépből, mert ő nem akar szerepelni a képen, és én bizony őt fotóztam.
Tette már fel nekem is a nagy kérdést idős bácsi olyan fejjel, a hátam mögül előbukkanva, mintha mondjuk éjjel egykor baltával kopogtattam volna az ajtaján: "Mit fotóz itt (te huligán, teee)?" "Virágot, bácsi kérem..."
Én csak kattintgatok csendesen, általában egy nagy sétával összekötve.                  Hogy akkor mégis, mi a francot keresek én itt?
Nincs egy éve sem, hogy fényképezőgépet vettem a kezembe. Első nagy élményemet, első igazi találkozásomat ezzel a szenvedéllyel egy hűvös nyári hajnalon éltem át (ami sem vicces, sem szórakoztató nem lesz, talán egy picit tanulságos...).
Párommal jelentkeztünk egy kimondottan fotósok részére szóló csónaktúrára a Tisza-tavon. Háromkor ébresztő (nem akarok felkelni!!...), ki a kocsiba, irány Poroszló. A derengésben, tizenöt perc tanácstalanság után fedeztük fel a töltésen vezetőnket. Amikor a természet ébredezni kezdett, mi már vízen voltunk.
Percre ki volt minden számolva. Emberünk alighanem ezerötszázhuszonhatodjára járta meg ezt az utat, amikor a nap felbukkant, már a nyílt vízen voltunk.

Amikor meleg fénye elkezdte festegetni a tó tükrét, válaszút elé kerültünk.

Vezetőnk vérprofi volt. Nem tudtunk olyat kérdezni, amire nem tudta a választ. A tavat, az állatokat, madarakat úgy ismerte, mint a tenyerét. Mindezt elképesztő szerénységgel és türelemmel tette. Ha azt mondtam volna, fordítsa fel a csónakot, mert a víz fenekét akarom fotózni, egy kedves mosollyal ugrott volna a tóba.
Az időjárás tökéletes volt! A teljes szélcsendet csak néha zavarta meg egy kis szellő, csodás felhőket és fényeket is kaptunk.

Mindezt csak azért mesélem ilyen részletességgel, mert TÖKÉLETES reggel volt. Még a madarak is nekünk pózoltak.

Egészen addig, amíg hazaértünk...
Első dolgom a laptop-hoz vezetett. A képek élvezhetetlenek voltak... Még a zaj is zajos volt! Tudtam, hogy vannak a gépnek határai erősen, de erre nem számítottam. Odalett a tökély, odalett minden... Hatalmas csalódás volt, egy világ omlott össze bennem! FZ38, viszlát, kuka...
Az élmény azonban megmaradt, a nyár legszebb napjaként végezte, még így is...:) A fotók is megmaradtak, némi zajszűrésen átesve. Tudom, sokan szeretnek madarakat fotózni az indás kollégák közül, maximálisan ajánlom mindenkinek, legalább egyszer az életben.
Végül a Pana megúszta, és egészen megkedveltem az idők során, összenőttünk. Leginkább kezdő szaktársaknak levonnám a tanulságot: ne csüggedj, az élmény fejben, és fotózni elegendő fényben is lehet, vagy állvánnyal, vagy akárhogy. Arra meg jó az óccsóbb gép is.:) Én így is élvezem, mintha kaptam volna egy új puzzle darabkát, saját magam kirakásához!:)
Avagy ne ugorj azonnal fejest a mély vízbe (tóba)!!