Fél tízenkettőre értem Cserkeszőlőre, fényképezőgéppel felfegyverkezve elindultam gyalog a települést és környékét felfedezni, napsütésben tíz fok körüli hőmérsékletben. Itt meg jegyezném: nem a település érdekelt, mert sablon mintára épült lakóházak tucatjai nem tudják lekötni érdeklődésemet. Inkább, ami azt körbeveszi, a táj. A természetbe vezető utam a lakó övezeteken át vezetet. Viszonylag rövid séta után a szálláshelytől nem messze kezdődött a számomra érdekes terület, ahol egy csatorna választotta el a települést a határtalan síkságtól. A csatornán átkelve egy keskeny akácerdősáv volt, ami kiterjedésében nem volt számottevő. Viszont, rögtön szembetűnő volt a rengeteg páros ujjú patás által hagyott nyom, amit a gyomnövénytől mentes talajon észrevettem. Nagy reményekkel kecsegtetett, hogy jó irányban és helyen vagyok. A csatorna túlpartján, jobb oldalon egy rövid séta után megszűnt az akácos. A bal oldalán a települést és a csatorna közötti részt bozótos határolta, de kiterjedésében ez sem volt túl nagy. Jobbra szemem elé tárult a hatalmas síkság, utamat a csatorna partján folytattam. Fenyőrigók, cinkék szálltak le a csatorna part oldalára, hogy igyanak. Pár kilométer séta után észrevettem a távolban legelésző őzek egy kisebb csoportját.
Megálltam, hogy a teljes kellékekkel (teleplusz és objektív) felszerelt fényképezőgépem segítségével felderítsem az állatok pontos helyzetét, létszámát. A csapat igen vegyes volt, három idősebb őzbakot, néhány vemhesnek tűnő őzet, és pár fiatalabb állatot láttam. Azt tudtam, hogy ha közelebb szeretnék kerülni, csak kicsi, apró, szinte mozdulatlan lépésekkel lehetséges. Sajnos semmi féle tereptárgy, illetve növény, például fák, vagy magasra nőt gyom nem volt, ami fedezékként szolgálhatott volna, hogy takarásban maradhassak. Arra is gondoltam: lemászok a csatornába, és ott haladok tovább, de ezt elvetettem, mert sokat kellett volna, dagonyázni, ki tudja miféle vegyhatású vízben. Úgy, hogy maradt az a megoldás, amit előzőleg találtam ki. Körülbelül félórányi idő elteltével értékelhető képalkotási közelségre kerültem az állatokhoz. Éreztem: nem szabadna közelebb kerülni hozzájuk, és arra gondoltam, leülök a szántás és a csatorna part egy nagyobb gödrében várakozni. Őzikéim nem zavartatták magukat, nyugodtan tovább legelésztek a friss, élénkzöld, zsengehajtású gabonaföldön.
Pedig észrevettek, de mivel nem mozogtam, gondolták elég, ha időnként egyik másikuk felemeli a fejét, és ellenőrzi helyzetem. Valahogy érezték: nem jelentek veszélyt számukra. Egy idő után abba hagyták a legelést és egy idősebb őz elindult a szántásba. Ezt nem tudtam mire véljem, de vártam tovább. A többiek meg követték szép libasorban. Ami érdekes volt, hogy nem az őzbakok vezetik a közösséget, ha nem az idősebb őzek. Majd megálltak velem szemben, és hosszas szemezésbe kezdtünk. Azt már meg figyeltem, hogy az őz rettenetesen kíváncsi állat. Ugyan akkor azt is tudom, hogy ha megmozdulok, pánikrohamot kapnak, és fejvesztve menekülnek, ezért hát mozdulatlanságba dermedtem. Meglepő volt, hogy egy pár fiatalabb állat lefeküdt, és csendes kérődzésbe kezdett. Az idősebbek továbbra is lábon álltak figyelve engem, vagyis tovább folytattuk a szemezést. Ezután tétova topogás kezdődőt az idősebbek részéről, majd jobbra-balra tekingetés. Ekkor éreztem, hogy oldódik a feszültség, aminek roppantul örültem. Egy kis idő elteltével néhány idősebb is csatlakozott a fiatalok napi tevékenységéhez: lefeküdtek és kérődztek. Egy őz és őzbak maradt csak állva, majd szép lassan komótosan elindultak felém. Az őz néhány testhosszal haladt az őzbak előtt, állandó megfigyelés alatt tartva azt a gubbasztó jelenséget, ami én voltam. Mikor az őz egyvonalba ért velem szaporábbra vette lépéseit, és a csatornát átugorva a mögöttem lévő bozótosban eltűnt.
Az őzbak lassabban, de kimért, magabiztos lépésekkel közeledett, akkor sem gyorsította a tempót, mikor egyvonalba ért velem. Sőt a csatorna partján megállt és pózolt néhányat. Majd követte „szíve hölgyét” a bozótosba. A különbség csak annyi volt a két állat között, hogy a bak nem ugrotta át a csatornát, hanem komótosan át gyalogolt rajta. A kis csapat hátra maradt tagjai továbbra is fekve folytatták kérődzésüket még hosszú ideig. Szép és eredményes nap volt, számomra nagy élmény állatokat megfigyelni saját környezetükben, napi életvitelükben. scherer fotói.
