Küldetés #1 - Értékelések

2012.12.29. 12:11 Hargita Nándor 9 komment

A mottó:

"A kép középpontjában az ember legyen, de a környezetén keresztül tudjunk meg minél több dolgot arról, hogy ki ő, hol van és miért lett érdekes számodra."

Ezen elv mentén értékelt Nagy Mihály és idén az Indafotó közösség legfőbb mozgatórugójává szilárdult (elnézést a képzavarért) vlm Tibor. Mihály, aki magával szemben vállalta, hogy egy egész éven keresztül minden nap megismer egy új embert - talán a téma legnagyobb szakértője - ő 1+1 képet választott ki, Tibor pedig több fotót emelt ki és pontozott a feltöltött 19 közül, nem csak a képet, hanem a szöveget is.

Leicapress - Lehoczky János

Leicapress: Lehoczky János

Nagy Mihály értékelése:

A feltöltött képek közül nálam Leicapress fotója a nyerő: Sztori nélkül is megáll a kép. Remekül kiemelte az alanyt a környezetből, ugyanakkor a háttér mégis utal a kép készítésének a helyére. Bal oldalon a kockás falrészlet remekül lezárja a képet. Jobbról a kerítésbe kapaszkodó kezet picit erőltetettnek és hatásvadásznak érzem. Véleményem szerint leengedett kézzel, picit távolabbról fotózva, feje fölött kevesebb helyet hagyva méh hatásosabb lehetett volna ez a kép. 
A képhez tartozó történetet picit rövidnek érzem, nem érzem azt, hogy ismerném az illetőt. Sok dolog érdekelne még vele kapcsolatban. Mi vitte erre a pályára, a szakma szépségei, nehézségei, kedvenc munkája, valami különleges dolog aminek az elkészítésére büszke stb.
Élmények, történetek. Egészen biztos vagyok benne, hogy tudott volna még miről mesélni. 

 

bodorpéter - Lacibátyja

bodorpeter: Lácibátyja

vlm értékelése:

Süt a képről "Lácibátyja" büszke mosolya. Szolid, vicces embernek gondolom a kép alapján, aki szereti a jó bort, pláne ha az a sajátja, amiért alaposan megdolgozott. Tudom a természet műve, de az út felől jövő felezős fény jól mutat az arcán. Úgy látom utólag vágott fotó, gyanítom, hogy a jobb szélén nagyobb terület levágásra került. Kicsit életlen az arc, de ez jelen esetben nem igazán zavar (az élesség nem az arcon van, hanem a cipzáron). Kicsit hiányérzetem van a környezetet illetően, ha tágabb lenne a képkivágás, akkor többet láthatnánk az utcából a kép bal oldalán. A szövegből sok mindent megtudtunk a szereplőről.  Kép/szöveg (10/5): 7/5

 

Nagy Mihály értékelése

Még egy képet kiemelnék, ami nem volt a feltöltött képek között, mert bodorpeter egy másik fotót töltött fel az illetőről, egészen pontosan ezt:http://indafoto.hu/bodorpeter/image/17421105-9450e22f/gyujtemeny/2859 
Ez a fotó engem annyira nem győzött meg, kíváncsiságból megnéztem a többi fotóját és ott leltem rá a kép párjára:http://indafoto.hu/bodorpeter/image/17422561-bcd4552a/user
Én ezt a képet küldtem volna be a pályázatra. Az utómunka ugyan nekem nem tetszik, de ez ízlés kérdése. Azonban az arc és a környezet is sokkal beszédesebb, mint az első képen. Laci bácsiról már több infót is megtudunk, ugyanakkor még itt is bőven lett volna miről kérdezni, szerintem lett volna mesélni valója bőven. Tapasztalatom szerint azok akik megengedik, hogy lefotózzák őket és picit idősebbek, szinte várják, hogy kérdezzenek tőlük, hogy elmesélhessék az életük történetét, és érdemes is kérdezni tőlük, mert rengeteg érdekes dolgot tudhatunk meg tőlük, vidám történeteket, élettapasztalatokat és még sok minden mást is. 

 

Csortos Szabolcs - MG 4469 ff copy 

Csortos Szabolcs: csortos szabolcs MG 4469 ff copy

vlm értékelése

Elvben akár jó téma is lehetne, de a nézőpontot és a kompozíciót elhibázottnak tartom. A lovak túlzottan szemből lettek fotózva, félig még a kocsist is takarják, aki szinte csak mellékesen van a képen (a kocsit nem is látjuk). Először azt sem tudtam, mi van a fotón. A kép túl nagy része lett életlenítve, az éles terület - a főtéma -  viszont kompozíció szempontjából rossz helyen van. Ha néhány lépéssel jobbra ment volna a fotós, akkor egy átlósabb elrendezés nézhetőbb képet eredményezett volna és talán a "blur" effektre sem lett volna szükség. A képhez mellékelt szövegből is csak annyit tudunk meg, amit épp felfedezni vélünk, így az nem ad plusz információt. Kép/szöveg (10/5): 2/0

 

Zeroeminence - Zsuzsi 

Zeroeminence: Zsuzsi

vlm értékelése

Tetszik Zsuzsi tekintete és nekem bejön az erős kontraszt is, amelytől az arc ennyire fehér és részlettelen, csak a gondolatba süppedő sötét szemek és az azt erősítő szemöldök vonja magára a figyelmet. Kellett, hogy a fehér arcot összekösse valami a fekete kabáttal, ezt a szerepet kapta a szürke és részletgazdag sál. Ellentéte mindennek ami a képen látható és így együtt remek kidolgozás. Látszik, hogy elkapott pillanat, ezért részben megbocsátom a kissé szűk képkivágást, illetve az arc látványát zavaró tiltó táblát. Kár, hogy Zsuzsi kifelé néz a képből, több helyet hagytam volna a nézési oldalon, mit mögötte. A kissé szűk képkivágás miatt, nem biztos, hogy mindenki felismeri hol készült a fotó. Itt már a szöveg is beszédesebb, azon kívül, hogy egy villamoson készült a fotó, megtudtuk azt is, hogy ugyanarra az egyetemre járnak a kép készítőjével. Kép/szöveg (10/5): 8/4

 zoliber - Inda-küldetés: portré

zoliber: Inda-küldetés: portré

vlm értékelése

Indokoltabb lett volna az alsó gépállás, ha a lány mögötti polcon lévő borosüvegek kihangsúlyozása miatt történik (és azok esetleg látszanak is). De így ebben a formában inkább félresikerült kép lett az eredmény, mert szinte kiböki a szemem az üvegek dugója és azok életlen foltja, ráadásul ott a lány mellkasán a nagy kiégett folt, így az arcon kívül szinte semmi nem látszik. Csalóka a hosszú szöveg a kép alatt. Sok a körítés, és kevés a konkrét történet a szereplőről. Kép/szöveg (10/5): 2/2



siva45 - Vitéz 

siva45: Vitéz

vlm értékelése

Délceg vitéz öntudatos testtartásban. Jó a képkivágás, de a háttérrel bajom van. Azt írod, hogy egy Egri programon találkoztál Kristóffal. Akkor lett volna igazán jó a fotó - és a kiírásnak jobban megfelelő - ha a háttérből is lejön, hogy miért volt ott, mi volt az a program. Például nem félre hívtam volna a fotó kedvéért, hanem én helyezkedtem volna úgy, hogy a többiek látszódjanak a háttérben. Ha csak egyedül volt jelen huszár minőségben, akkor is hiányolom az eseményt a háttérből. Itt is hiányzik a szöveges történet, pedig fontos lenne, hiszen a képből nem derül ki, mi célból a vitéz öltözet. Kép/szöveg (10/5): 5/1

 szepicsabi - a segítő

szepicsabi: a segítő

vlm értékelése

Sokkal jobb lehetne az asszisztensről készült fotó, ha azt is látnánk hol készült, milyen környezetben. Én első ránézésre egy hangulatos kávézóra gondoltam, és egy kis poénra, ami a "fejdíszét" illeti. Kár a képért... Szerencsére a szövegből kiderült kicsoda ő, hol van és miért, így az jobban sikerült, mint a fotó. Kép/szöveg (10/5): 2/4

 

serko - Martin Gábor

serko: Martin Gábor

vlm értékelése

Gábor a mellé helyezett könyvekkel olyan mint egy csendélet. Látszik, hogy szokta a figyelmet, természetesnek és magabiztosnak látom. Jó  a kompozíció és kellően szellős a képkivágás is, elsőre lejön hol készült, miért volt ott a szereplő. Nem csak a kép, hanem a szöveg is kellő információt ad. Határozottan szimpatikusnak érzem az eredményt, gratulálok! Kép/szöveg (10/5): 9/4

 

vlm különvéleménye

Nem irigylem a játékban résztvevőket, főleg, ha a saját ebbéli tapasztalataimra gondolok. Kész szerencse, hogy az én képem nem játszik, mert akkor most jól le kéne húznom minden szempontból. 

A képeket nézegetve egy valami rögtön megütötte a szemem. A kiírás szerint "A kép középpontjában az ember legyen, de a környezetén keresztül tudjunk meg minél több dolgot arról, hogy ki ő, hol van és miért lett érdekes számodra." Tehát fontos az egyén környezete is, amiben érdekesnek bizonyult a számotokra, és véleményem szerint a 19 képből jó ha 8-nál érvényesül ez (ami valójában 7, mert Évaneni38 fotója álló formátumú, így az nem játszik). Valószínűleg sokan félreértették a "portré" kifejezést, ezért készült annyi közeli fotó. Nézzük csak meg a fotóriporterek képeit. A legtöbb eseményfotó széles látószögű objektívvel készül, és nem csak azért, hogy vágni tudjanak a felvételből, hanem hogy bemutassák az alany környezetét is (én is itt hibáztam).

A másik észrevételem, hogy voltak akik túlbonyolították a kivitelezést, nagyon egyedi képet akartak készíteni, és ez balul sült el - szerintem. Ha fotózás közben sok a bizonytalansági tényező, akkor pont az egyszerűségre kell törekedni, legalábbis ami a képszerkesztést, kompozíciót jelenti, mert ha egy idegen helyzetben a művészkedéssel vagyunk elfoglalva nem veszünk észre fontos dolgokat. 

Harmadik észrevétel, hogy egy pályázaton (még ha csak játék is) indított fotónak illik valamilyen címet adni.

Ismétlem, nehéz a feladat egy átlag fotósnak, aki nem szokott ilyesmit fényképezni, de pont az ilyenekből lehet rengeteget tanulni, vagyis, rengeteg képet kell elrontani, hogy szülessen egy jó fotó.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://indafoto.blog.hu/api/trackback/id/tr774961618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

serko79 2012.12.29. 13:00:44

Igaz, hogy a szöveget közben leszedtem a kép alól, de azért köszönöm!:)

leicapress 2012.12.29. 16:04:22

Köszönöm szépen az értékelést. Nagy Misi munkásságát én is figyelemmel kísérem, lehet tőle sokat tanulni.
A portré egy nehéz téma, ami számomra a fotózás király kategóriáját jelenti. Jól jelzi ezt, hogy elég kevesen vállalkoztak rá. Az a nehéz a portréban, hogy nem csak megtalálni szükséges a témát, bele helyezni megfelelő kompozícióba, figyelve fényekre, részletekre, ezer dologra, hanem a téma tárgyával, az emberrel is foglalkozni kell. Instruálni, meggyőzni, lelkesíteni, kihozni belőle valami többet, hiszen az alany arca aztán igen beszédes lesz. Mindent elmond a fotót készítőről is! Nekem sokat segített ez a feladat, mert a portréfotózáshoz emiatt eddig nem nagyon mertem hozzá nyúlni, toltam magam előtt. Volt, van elképzelésem a jó portréról, vannak előttem kiváló példák is:
www.facebook.com/photo.php?fbid=131077106907923&set=pb.100000169022780.-2207520000.1356792106&type=3&theater
E miatt a feladat miatt viszont kedvet kaptam a portréfotózáshoz és elhatároztam, hogy küldetésen kívül is tovább folytatom a feladatot. Én azt mondom mindazoknak, akik elég bátrak voltak, hogy belevágjanak, folytassák, ne hagyják abba, keressék környezetükben azokat az embereket, akiket érdemes, fontos - bármilyen okból kifolyólag - megörökíteni!
indafoto.hu/leicapress/image/17594633-97d76d9f/user

siva45 2012.12.29. 20:21:44

Teljesen igazad van, vlm! Bevallom, hogy néhány nappal a kép elküldése után már én is rájöttem egy-két hibára. Eső után köpönyeg, viszont megint tanultam valamit. Köszi...!

Evaneni 2012.12.30. 04:31:31

Jo ez a jatek, me'g ha diszkvalifikalva lettem is, varom a kovetkezot! Inkabb Kihivasnak neveznem,mint Kuldetesnek...eleg nehez volt megszolitani vadidegen embert, raadasul olvasasban zavarni (!)(nalam, halalos bun:)). Gratulalok a resztvevoknek es kosz a zsurinek, az Indanak a jatekot.

kisklau 2012.12.30. 10:46:22

Gratulálok Leicapress képéhez és történetéhez is :)

leicapress 2012.12.31. 17:38:23

Köszönöm KicsiKlau!

DosaAndras 2013.01.01. 17:51:27

Attila képe nagyon jó lett. Grat mégegyszer! Elsőre átolvasva kicsit fura volt a poszt szövegezése: "Tibor pedig több fotót emelt ki"... gyorsan ránéztem a képekre és ... hát... úgy gondoltam fel kell hagynom a fotózással... aztán végigolvastam az egészet és így már érthető lett a miért... :))
Azoknak akik nem szoktak portrézni, és főleg nem szoktak ismeretleneket leszólítani nem volt egy egyszerű küldetés, de legalább a végére bebizonyosodott, hogy megy ez, ha akarja az ember, mégsem lehetetlen! Már várom a másodikat! Az mikor is lesz? ;)
(esetleg Tibor, ha nem nagy kérés értékelnéd a kimaradt fotókat is? Szerintem mindenki örülne neki... )

vlmworld · http://www.vlmworld.com/ 2013.01.01. 20:11:58

@DosaAndras: Egyeztetek Nándival, mégiscsak ő a főnök :)

De lesz még egy értékelés, várjuk meg azt is. :)
süti beállítások módosítása