Egy szép tavaszi vasárnap elhatároztam, hogy autóbusszal elmegyek Harkára, ami az egyik legközelebbi település városunkhoz. Egy darabig ott kószáltam, de megpillantottam az osztrák területen lévő szélturbinákat és mivel már régóta izgatta a fantáziámat, elhatároztam odamegyek, megnézem és lefotózom ezeket az érdekes szerkezeteket.
Rögtön el is indultam, természetesen gyalog. Térkép nem volt nálam, hisz nem terveztem nagy kirándulást, de láttam, ha átgyalogolok a legközelebbi osztrák faluig (Deutschkreutz) a település határában máris elérem az óhajtott szélturbinákat.
Jó ütemben mentem. Első komolyabb akadály a határon folydogáló bővizű patak volt, amin átkelni képtelenség volt. Elindultam a patakfolyás irányába, és kb. 20 perces gyaloglás után találtam egy kőhidat, amin végre át tudtam kelni. Egy óra gyaloglás után elértem az osztrák falut, de a baj az volt, hogy onnan nem is lehetett látni a turbinákat. Ezért a falu mögött húzódó magasabb dombra másztam, és megállapítottam, hogy vágyam tárgyai nem ott vannak, hanem a következő domb mögött.

Megsaccoltam, ha jó tempóban megyek, fél óra alatt elérem azt a távolabbi dombot és már ott is vagyok. Számításom jól bevált, mert fél óra alatt tényleg elértem a következő dombot, de ott tudtam meg, hogy nem ott, hanem a következő domb mögött vannak. És ez így ment délután öt óráig, mindig egy újabb domb került elő. A józan ész már azt mondatta velem, hogy vissza kell fordulnom, hisz az utolsó busz nyolckor indul Harká¡ról, de a kíváncsiság űzött-hajtott tovább.

Fél hatkor végre elértem azt a fennsíkot, ahol ezek a hatalmas, csodálatos turbinák álltak. Nagyon fáradt voltam és komolyan aggódtam is a visszaút miatt, hogy időben visszaérek-e, de mégis elkezdtem fotózni, majd futólépésben visszaindultam. A visszavezető utat keresgélni szerencsére már nem kellett. Annyira fáradt voltam, hogy csak az akaraterőm hajtott tovább. Hosszú-hosszú futás-sietés, gyors menetelés után valóban elértem az utolsó buszt, de alig volt erőm felmászni a rá, majd a végállomásnál alig tudtam leszállni a fáradtságtól. A lábaim mintha ólomból lettek volna.

Másnap, még mindig fáradtan elővettem a térképet és kiszámoltam, hogy körülbelül 30 kilométert tettem meg, ebből tizenöt kilométert félig-meddig futva.

Tanulság: a szélturbinák mindig jóval messzebb vannak, mint amennyire hisszük.

Emlékezetes sztorik Indafotósoktól, felhívás... Bővebben >>>