Indafotóséta, Római-part

2012.04.22. 09:00 Réka ‎ 9 komment

Szombaton délután egy csapat lelkes fotós és nem kevésbé lelkes nemfotós verődött össze a Rómaifürdő megállóhelynél, ahonnan rövidesen a part felé vettük az irányt. Szerencsére a napközben a városra telepedett szürke felhők pont a tali kezdetén szakadoztak fel és finom langyos napsütés melengetett minket. A parton a kajakot és egyéb vízi alkalmatosságot cipelő fiatalokat kerülgetve haladtunk, először sajnálatosan a büfésorral ellenkező irányba (hallatlan módon egyes elvetemült személyek fotózni is akartak, nem csak enni meg sörözni), majd visszafordultunk a népesebb szakasz felé. A sörözőknél a munkanap ellenére egész sokan aktívkodtak, biciklivel, kutyával, gyerekkel és egyéb tartozékkal. Szinte az első büfénél lerogytunk uzsonnázni és egy félóra hosszat a teraszon röpködtek a válogatott fotós kifejezések, fotómasina- és objektívméregetések, állványcsodálások.

iigee: helyzetelemzés

Vesztemre a meghívós posztban megemlítettem a gázgyárat is, ezt akár úgy is lehetett értelmezni, hogy majd nyitva lesz és vörös szőnyegen fognak betessékelni az inkálosok, sőt a derítőlapot is tartani fogják az ellenfényes romfotózáshoz. Ez a remény hamar meghiúsult, hiszen a gyár évek óta zárt kerítés mögött romosodik, a portát pedig egy kérlelhetetlen biztonsági őr és néhány morcos eb népesíti be. Az őr azonban rutinosan kezelte a közeledésünket: kiderült, hogy gyakran érkezik felkérés osztályoktól, csoportoktól a gyár megtekintésére. Egy előre odakészített cetlin megadott egy elérhetőséget, ahol engedélyt lehet kérni, szóval hajrá, a következő séta szervezője akár be is okosíthat egy ilyen engedélyt.

A gázgyárat elhagyva már közeledett a naplemente, ezért érzékeny búcsút vettünk egymástól és ki-ki hazafelé indult. Számomra ez a tali inkább a mászkálásról és a beszélgetésről, fotósok megismeréséről szólt (értsd: nem sikerültek a fotóim), de születtek nagyon jó fotók is szép számmal a többiek gépéből. Gregoriosz már fel is töltött néhányat, a többit kommentben küldhetitek.

Felmerült, hogy lehetne gyakrabban is indafotóséta. Ezt bárki, bármikor szervezhet. Ha van egy ötleted, hova mennél a többi Indafotóssal, akkor üzenj Nándinak és az ötletedet kitesszük egy külön posztba. Olvasd el Nándi kiskátéját a fotóséta szervezéstől. Posztolhatsz egy meghívót is a saját galériádban, amit belinkelsz, például egy ilyet (figyelem, a linkelt kép 2011-es, nem idei meghívó).

A szervező szeleburdisága miatt egységes csoportkép sajnos nem készült, de bízom benne, hogy kézen-közön sikerül mindenkit megjeleníteni, aki maga is szeretne publikusan szerepelni a résztvevők között. Akik ott voltak: Neer Ildikó, CmB Anita, Csöcsike és párja Emese, zoliber, gregoriosz, andrejkag, iigee és B. Zoli (meg én). Mindenkinek kalaplengetős köszönet, hogy jelenlétükkel emelték a délután fényét! Gyertek legközelebb is és mindenki hozzon még egy embert ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://indafoto.blog.hu/api/trackback/id/tr274465770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisklau 2012.04.22. 10:06:25

A lényeg a hangulat!
Örülök, hogy jól éreztétek magatokat :)

Persze kíváncsi vagyok képekre is, máris nézem :)

andrejkag · http://indafoto.hu/andrejkag 2012.04.22. 14:01:58

Nagyon jó volt, én remekül éreztem magam, köszönet a szervezést Réka! Ha lesz valami saját ötletem egy túrára, megosztom majd a nagyközönséggel... :)

torobala · http://vanguard-photo.hu/ 2012.04.22. 19:29:53

a gázgyár régi álmom. nyáron ha otthon leszek, szívesen megnézném. elküldenétek légyszíves ezt a bizonyos elérhetőséget? megpróbálom kideríteni a módját... köszönöm!

andrejkag · http://indafoto.hu/andrejkag 2012.04.22. 21:23:40

torobala, az Gázgyár igazgatója Orosz Pál úr, a központi szám, amelyen meglehet őt keresni: 06-1/250-90-84
Ha egyeztetsz egy időpontot, arra én is vevő lennék...! :)

Szentpeter 2012.04.23. 06:46:25

Elnézést, igértem hogy megyek de még sem mentem el...

Katasztrófális volt az idő délelőtt, és nem gondoltam hogy délutánra megjavul, és más programot találtam magamnak..

Gondolom nincs veszve semmi..

cscsz 2012.04.23. 09:47:41

Na!
Meggyüttem. Köszönöm a lehetőséget, h ott lehettem. :-) indafoto.hu/csocsike/romaipart_fotostali
süti beállítások módosítása