Mini indás fotóséta Sződligetre

2013.03.06. 14:37 kosalucakornelia 17 komment

lamerle

Február elején, egész pontosan a hónap első szombatján összegyűltünk öten, nevezetesen Moncsiga, Laci, Antal, Dávid és én, - kora reggel, mikor máskor - hogy Laci autójába zsúfolódva útra keljünk Sződligetre. Az idő nem tűnt biztatónak, úgyhogy kávé ivással nyitottunk, hogy lendítsünk a hangulatunkon. (Dávid mostanában nem hozza azt a laposüveget… :-/)

A nagy sárban átsétáltunk a tóhoz és reménykedtünk benne, hogy senki nem lesz ott, ugyanis nem igazán szabályos csak úgy besétálni és fényképezni. Szerencsénkre teljesen egyedül voltunk, az időjárás pedig minden képzeletet felülmúlóan ködös volt, igaz így némi esőzést is el kellett viselni, de azért nem zuhogott. Ki-ki a maga eszközeivel védekezett a csapadék ellen, azt gondolom a többiek nevében is mondhatom, hogy vita nélkül Antal vitte a képzeletbeli pálmát, aki egyrészt mindent megtett azért, hogy ne veszítsük szem elől a ködben, másrészt egy szakadt esernyővel egyensúlyozva, de igen hatékonyan készítette a nagyszerű képeket. Dávid egy működő ernyőt, mi többiek zacskókat felhasználva próbálkoztunk ugyanezzel. A csapat hamar szétszéledt, körülbelül két és fél óráig csak a környezetre koncentráltunk mindannyian. Személy szerint nekem legalább egy óráig tartott, mire kellően le tudtam lassulni a kezdeti extázisból, amit a köd okozott. :-)

klk

A séta vége felé összegyűltünk, mert egyre jobban esett az eső, vártunk még egy darabig, hátha jobb lesz, de nem nagyon javult az idő. A köd is eloszlott, tehát megállapíthattuk, hogy a legjobb időben érkeztünk. Részletesen átbeszéltük, hogy minden milyen remekül működik az országban ;-), aztán indulnunk kellett, hogy Dávid és Antal időben visszaérjen a városba. Moncsiga is kiszállt a metrónál.

Mi Lacival még összeszedtük magunkat, hogy megnézzük a tragikus hirtelenséggel elhunyt Takács Zsolt fotóit a BMK-ban. Rajtunk kívül nem volt senki, úgyhogy volt időnk kellő figyelemmel megnézni a képeket, beszélgetni róluk, találgatni hogyan készültek és mitől olyan fantasztikusak. Zsolt elképesztő tehetség volt és nagyon ügyesen bánt a fényekkel.
A kiállításról itt tudtok bővebben olvasni:


http://www.bmknet.hu/bmk-ajanlatok-lakossagi-70/kiallitasok-lakossagi-169/78-kiallitasok/91403-meghivo-fotokiallitas-megnyitora-a-bmk-ba

Utána sem siettünk haza, hanem végre sort kerítettem rá, hogy beszélgessek Lacival „hivatalosan” is. Erről és a fonyódi kirándulásról hamarosan olvashattok bővebben. :-)
Addig is szép fényeket mindenkinek, következzenek a képek.

moncsiga

dave.m

cerezo

lamerle

moncsiga

klk

dave.m

cerezo

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://indafoto.blog.hu/api/trackback/id/tr405119398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemo13 2013.03.06. 14:50:02

Sziasztok!:-)
Jól sikerült a bejegyzés, gratulálok hozzá!:-) Klk, Moncsiga, Dave.m,Cerezo, gratulálok a képeitekhez!:-)

kisklau 2013.03.06. 15:17:17

A bejegyzés hangulata is nagyon tetszik, na meg a képeké. Jó kis kirándulás volt.
Gratulálok! :)

cerezo 2013.03.06. 21:55:06

Jó ezt így visszapörgetni...:)
Klassz bejegyzés, mint a kirándulás volt.
Jók lettek a képek is, de ha szabad, és a többiek nem veszik zokon, nekem Moncsiga második képe viszi el a pálmát.:)

Evaneni 2013.03.07. 04:14:21

Jok a kepek, gratulalok!

nevetnijo 2013.03.07. 10:55:57

Köd ide, köd oda, nagyszerű képek készültek, gratulálok!

S=klogW 2013.03.09. 08:49:47

a körülbelül egybeírandó

S=klogW 2013.03.09. 09:54:00

egyébként szép arcú a bal oldali hölgy, legközelebb jöjjön közelebb a lencséhez ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.03.09. 21:12:48

Jók lettek a képek, grat.És érdekes a hely is nagyon.Minek hívják azt a környéket, valami vízpart, vagy park...?

S=klogW 2013.03.09. 23:31:49

@kosalucakornelia: nem piszkálódni akartam, csak nagyon megbökte a szemem. kommentekben magam is elég lazán kezelem a helyesírást, de egy poszt az mégis más (bár lehet ebben az értékmegkülönböztetésben nem értünk egyet)
nagyszerű a képek hangulata és nagyon kellemes a kisasszony témaválasztási, komponálási stílusa: megnéztem az albumát, ebben a sorozatban (is) markánsan megjelenik a vonzódása a makrókhoz, illetve egy-egy részlet ki- és megragadásához való vonzódása. nem tudom mennyi ebből a helyszíni komponálás és mennyi az otthoni vágás, de nagyon élvezetesek, különösen ezzel az atmoszférával: a táj nagyregényéből kiragadott epizódokkal átváltoztatja a nyirkos-fázós időt, szomorkás-szorongós fogvacogás helyett kellemes hűvös nyugalom érződik és a szinte gyengéden tekintetünk fókuszába emelt levél, vízcseppet gyűjtő mohacsomócska, termés mintha egy-egy halk, lágy csendülés lenne a köd neszező szitálásban

S=klogW 2013.03.09. 23:42:23

@S=klogW: jav.:

érték-megkülönböztetésben

- való vonzódása

kosalucakornelia 2013.03.10. 13:30:17

geegee:
Sződliget mellett van ez a tó, kis horgászkunyhókkal:
maps.google.hu/maps?q=sz%C5%91dliget&hl=en&ie=UTF8&ll=47.736668,19.156551&spn=0.015441,0.042272&sll=47.161161,19.505383&sspn=3.996415,10.821533&t=h&hnear=Sz%C5%91dliget&z=15

S=klogW:
(Ezt a nicknevet hogy választottad? :))
Nem vettem piszkálódásnak, a helyesírás nagyon fontos, úgyhogy köszönöm a figyelmeztetést.
Örülök, hogy tetszenek a képek! :) (Természetesen otthon is vágom őket, de már a helyszínen igyekszem a lehető legjobban megkomponálni.)

S=klogW 2013.03.10. 18:38:51

@kosalucakornelia: nem tudom a kisasszony mennyire van jó viszonyban a fizikával, ez egy képlet az entrópia kiszámításához, ami kb. ( :) ) rendezetlenséget jelent
külső beavatkozás (energiabefektetés) nélkül a dolgok rendezetlensége folyamatosan nő: egy elhagyott ház lassan lepusztul, a jégkocka elolvad a whiskymben :), az emberi test is apránként elkopik. ez a mindennapokban nevén szinte sosem említett fizikai mennyiség (ill. az általa megmért jelenség) mélyreható filozófiai vonatkozásokkal bír, minden létezőt érint (pl. még a saját anyagi formával nem rendelkező információt is) - némi leegyszerűsítéssel élve a rendrakástól, hétvégi takarítástól az egészségünket őrző sportoláson át rengeteg tevékenységünk nem más, mint az entrópia elleni küzdelem.
ha bölcsész lennék, e képlet helyett írhatnám, hogy memento mori, de az más és szűkebb értelmű és kicsit patetikusabb is mint szánom - a kommentem már így is kicsit az :)
(manapság igazán ritka név a kornélia. lotz károly több megkapóan bájos képet festett két kornéliáról is)

Mityu Addideapénzt kft LE 2013.03.11. 13:46:33

@S=klogW:

Egyik kedves barátomtól megtanultam megkülönböztetni a tehenet a tehéntől, illetve mi is az az indolecetsav... Hmm. :D

S=klogW 2013.03.11. 13:55:47

@Mityu Addideapénzt kft: ??? talán nem a legjobb példákat hoztam, de nem akartam túlzottan tudományoskodni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.03.12. 03:08:30

@kosalucakornelia: köszi, sose jártam még arra, de majd egyszer sort kerítek... :-)
süti beállítások módosítása